Kiadó: Corvina
Oldalszám: 352
Fordította: Tolvaj Zoltán
Műfaj: önéletrajzi
Fülszöveg:
"Bill Gates szakmai és üzleti sikerei világszerte ismertek: ő az a szoftverfejlesztő, aki húszévesen otthagyta a Harvard Egyetemet, és belefogott a saját vállalkozásába, amely rövid időn belül a számítástechnikai ipar óriásává nőtte ki magát, és a találmányaival alapjaiban megváltoztatta a világ működését és a hétköznapi életünket. Ő az a dollármilliárdos, aki idővel az üzlet helyett egyre inkább a jótékonyságra kezdett fókuszálni, olyan célkitűzéseket tartva szem előtt, mint a klímaváltozás megfékezése, a globális egészségügy javítása, a közoktatás fejlesztése. A Forráskód nem a Microsoft fénykorát mutatja be, nem a Gates Alapítvány mindennapjaiba nyújt bepillantást, és nem tartalmaz hosszú eszmefuttatásokat a technológia jövőjéről. Ez a könyv Bill Gates személyes élettörténete. Feltárja előttünk a szerző gyerekkorát, bemutatja, hogyan lett a szenvedélyeit hajszoló, ambiciózus fiatalemberből az a sikeres férfi, akit ma is ismerhetünk. Szó esik benne az elveihez hű nagymamájáról, az eltökélt és gondoskodó szüleiről, az első mély kapcsolatairól, továbbá az iskolába való beilleszkedés küzdelmeiről, illetve arról, hogyan ismerkedett meg a számítástechnika világával és azon belül a programozással egy teljesen új korszak hajnalán. Közvetlen hangon beszél arról, hogy olykor bizony nem volt könnyű átélni ezt az időszakot, amikor gyakran az alagsori szobája ablakán keresztül kellett kiszöknie esténként, hogy aztán hajnalig pötyögje a kódokat egy közeli számítógép-terminálba, így alapozva meg azt a forradalmi találmányát, amellyel később megváltoztatta a személyi számítógépeket – és az egész világot. Bill Gates bölcsen és leleplezően, mégis meleg és baráti hangon meséli el a saját történetét: egy eszes és lelkes amerikai fiú magával ragadó portréját rajzolja elénk."
Bill Gates neve szinte mindenkinek ismerősen cseng – még azoknak is, akik nem különösebben érdeklődnek a technológia vagy az üzleti világ iránt. A legtöbben úgy tekintenek rá, mint a Microsoft alapítójára, egy milliárdos üzletemberre. De vajon milyen ember rejlik a sikerek mögött? Mit él át az, aki teljesen másképp látja a világot, mint a többség – és ezt már fiatalon is érezteti vele a környezete?
Éppen ezek a kérdések késztettek arra, hogy elolvassam Bill Gates önéletrajzát. Nem elsősorban a karrierjére voltam kíváncsi, hanem arra, hogyan gondolkodik, hogyan alakult a személyisége, és miként találta meg azt az utat, ami végül nemcsak saját életét, hanem az egész világot is megváltoztatta.
Miért épp Bill Gates?
Mindig is érdekelt, hogyan gondolkodnak azok, akik más utat jártak be, mint a többség. Az ilyen történetekből rengeteget lehet tanulni – nemcsak arról, hogyan lehet sikeres valaki, hanem arról is, milyen belső motivációk, küzdelmek és kérdések formálnak egy embert. Ezért vártam nagy érdeklődéssel Bill Gates önéletrajzát. A neve mindenki számára ismerősen cseng: a Microsoft, a szoftverforradalom, a jótékonyság – de mi van a hírnév mögött? Milyen ember ő valójában?
Több helyen olvastam, hogy ebben az önéletrajzában nem a szakmai élete és technológia kerül előtérbe, hanem valóban egy emberközelibb könyvet tarthatunk a kezünkben, amely elénk tárja a gondolatait, valamint életének különböző állomásait.
Egy nem átlagos gyerekkor
A könyv már az első oldalakon őszintén beszél Gates gyerekkoráról. Nem volt példás diák vagy mintagyerek. Sőt, gyakran problémásnak tartották – az iskolai szabályokat nehezen viselte, és a társas kapcsolataival is sokszor küzdött. A hagyományos oktatás keretei nem illettek rá, és úgy tűnt, a környezete sem igazán tudta, hogyan kezelje.
Ez a rész különösen elgondolkodtató volt számomra. Mennyire könnyen el lehet könyvelni valakit "nem megfelelőnek", miközben egyszerűen csak másképp működik, más ritmusban fejlődik, más dolgok érdeklik, mint a többséget. Gates története jól mutatja, hogy a kívülállóság nem hátrány – sokszor épp ez válik a legnagyobb erőforrássá, viszont csak akkor, ha ezt az egyén is fel meri vállalni, nem akar besimulni a társadalomba, hanem igenis megéli azt, amilyen ő valójában.
A sorsdöntő találkozás: számítógépek
A fordulópont akkor következett be, amikor fiatalon, elsők között találkozott egy számítógéppel. Szinte mágnesként vonzotta a technológia, és hamar kiderült, hogy ebben a világban otthon érzi magát. Hosszú éjszakákat töltött programozással, gyakran titokban kiszökve otthonról, hogy használhassa a suli terminálját. Ezek a pillanatok nemcsak Gates életét határozták meg, hanem egy új korszak kezdetét is jelentették.
Itt érezhető igazán, mennyire fontos, hogy egy fiatal megtalálja azt, ami igazán érdekli. Gates nem egy előre kijelölt úton haladt, nem a biztonságos választásokat kereste – hanem ösztönösen követte a szenvedélyét. És ez tette lehetővé azt, hogy később formálni tudja a világot. Egészen eddig a pontig csapnivaló volt a teljesítménye az iskolában, nem lehetett motiválni, látszólag semmi nem érdekelte, ám ezzel a fordulattal úgy tűnt, hogy végre megtalálta az útját.
A Microsoft története: barátokból úttörők
A Microsoft megalapításának története nem egy jól felépített üzleti stratégia eredménye volt. Inkább egy csapat fiatal, elszánt barát története, akik hittek abban, amit csinálnak. Gates és Paul Allen együtt kezdtek el dolgozni, először lelkesedésből, majd egyre tudatosabban.
A könyv részletesen bemutatja a cég korai éveit, a döntéseket, a kudarcokat és a kisebb-nagyobb győzelmeket. Ezek a részek érdekesek voltak – bár be kell vallanom, néha nehezen követtem a technikai részleteket. Nem vagyok otthon a számítógépek világában, így néhány részt távol éreztem magamtól és kicsit kizökkentett a lendületből. Ennek ellenére még ezekben a szakaszokban is érezhető volt, milyen elképesztő fejlődésen ment keresztül ez az iparág – és mekkora hatása lett mindannyiunk életére.
Őszinte önvizsgálat: az ember a gépek mögött
A Forráskód egyik legnagyobb erőssége az őszintesége. Gates nem próbálja fényezni magát, nem fest magáról hősi képet. A története tele van kételyekkel, emberi hibákkal, elrontott döntésekkel és visszatekintő felismerésekkel. Azt is megosztja, mennyire nehezen alakított ki mélyebb emberi kapcsolatokat, és mennyire fontos szerepe volt a családjának abban, hogy valahogy mégis egyben maradjon.
Különösen megérintett az a rész, ahol a szüleiről és a nagymamájáról mesél. A támogató, mégis sokat elváró szülők, a szabályokat komolyan vevő nagymama – mind olyan figurák, akik hatással voltak rá, és akiken keresztül jobban megértjük őt is. Ez a személyes, emberközeli hangvétel végigkíséri az egész könyvet.
Kinek ajánlom a könyvet?
A Forráskód nem könnyed olvasmány. A technológiai részek lehet igényelnének némi háttértudást, amelynek hiányát én éreztem magamon, illetve nem minden fejezet halad pörgős tempóban. De aki szereti az élettörténeteket, az önreflexiót, a személyes fejlődést, és akit érdekel a számítástechnika hajnala, az sokat fog meríteni belőle.
Ajánlom azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen út vezetett, hogy valaki a világ egyik legismertebb innovátorává váljon, de leginkább azoknak, akik néha úgy érzik, nem illenek a megszokott keretek közé – mert ez a könyv is azt bizonyítja: nem kell minden szabályhoz igazodni ahhoz, hogy valaki nagy dolgokat érjen el, pusztán vállalnunk kell önmagunkat és megélni az életünket.
Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak!
Értékelésem: 4 / 5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése