2/28/2021

Karády Anna: A füredi lány


Megjelenés:
2021

Kiadó: Álomgyár

Megvásárolható: Álomgyár

Oldalszám: 448

Fülszöveg:

"Szerelem ​téren és időn át… Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura. A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség… Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem. Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül. Vajon a két világot összekötheti a szerelem?"

Egyből felfigyeltem erre a csodaszép borítóra. Elolvastam a fülszöveget és szintén egy olyan történetet véltem benne felfedezni, ami nagyon érdekelt, tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom.

Anna egyszer egy kellemes délutánon félrevonul telefonálni egy tavacska közelébe és innentől rendkívül furcsa dolgok kezdenek vele történni. Időbe telik, de végül kiderül, hogy visszacsöppent, 1763-ba. Nem sok mindent tud az akkori szokásokról, sőt még a beszéde sem illeszkedik a helyiekéhez, így mindenhol veszély leselkedik rá, hiszen ebben az időszakban nagyon könnyen bármilyen nőszemélyt máglyára küldtek. Így elkezdődött egy új fejezet az életében, ami a túlélésről szólt...

Nem titok, féltem, hogy a bellem nem fog egyezni a küllemmel, hisz akkor tökéletes lenne.Viszont, már az első oldalakon beszippantott és ahogy haladtam előre a sztorival, rájöttem, hogy de, ez bizony tökéletesnek ígérkezik.

Nagyon nehéz eltalálni a humorom, így ritka, hogy ezt emeljem ki egy könyvben, de szabályosan végigkuncogtam az elejét. Imádtam a beszólásokat vagy a kezdeti ügyetlenkedést. Rengeteget nevettem, eszembe sem jutott, hogy pont a humorával fogja magát megkedveltetni velem.

Különösen a legelső mondatok nagyon tetszettek, adtak egy sejtelmes, misztikus hangulatot az egésznek, mindez pedig olyan világgal társult, hogy szinte éreztem magam körül. Én is szinte belecsöppentem, mint Anna, és együtt fedeztük fel. Minden kis apró információmorzsát ittam magamba. Annyira érdekes volt minden, ráadásul ehhez társult még, hogy haza fog-e jutni Anna, vagy túléli-e egyáltalán a megpróbáltatásokat.

Sehol nincs a műben üres járat, onnantól, hogy kinyitottam a könyvet mindig történt valami. Alig tudtam letenni, ha pedig kénytelen voltam, akkor is a történeten járt az agyam.


Véleményem szerint a legnagyobb erőssége a könyvnek, hogy mennyire zseniálisan leírja a világot. Az olvasó egy az egyben ott találja magát s a plusz történelmi információk számomra még különlegesebbé tették az élményt. Szeretem, amikor egy könyvtől több leszek és itt most ezt éreztem.

Oroszy Mihály érdekes karakter, nem tudtam kiismerni. Felvilágosult gondolkodással sokszor ökölbe szorult a kezem az akkori gondolkodásmódtól, de pont ezért tudtam csodálni, nehéz ennyire jól átadni a kor szellemiségét. Mihály is hiába volt a maga korában haladó gondolkodású nem mindig értettünk egyet. A végefelé többször elvetette a sulykot, nem sok kellett, hogy levegyen a rajongásomból, Anna besimulásával sem mindig értettem egyet, de ennyi volt az összes, ami néha szúrta a szememet. Ez viszont nem volt elég, hogy beárnyékolja a történet zsenialitását.

Sok helyen olvastam, hogy az Outlanderhez hasonlítják.Van benne igazság, bár én nem igazán rajongok érte, na de A füredi lányért annál inkább. Számomra jócskán felülmúlta, ebben pedig nagy szerepe volt a magyar életérzésnek és a magyar történelemnek. Sokáig nem nyúltam magyar író könyveihez és már mennyire bánom. Annyira szeretem ezt a magyar vonást, ha történelmi jellegű könyvről van szó, akkor a történelmünket. Semmi más nem tudja ezt a hangulatot, ezt az életérzést visszaadni. 


Összességében hatalmas kellemes csalódás számomra A füredi lány. Nem csak kívül, de belül is, minden túlzás nélkül csodálatos. Bátran merem ajánlani, ha valaki szereti a történelmi, sejtelmes, izgalmas, de egyben romantikus regényeket, amelyet átitat a magyaros életérzés. Minden percét imádtam, amit ebben a világban töltöttem. Amint kinyílik a könyv, letehetetlenné válik és nem fog békén hagyni, amíg ki nem deríted a végét. 2021-ben biztos vagyok benne, hogy a legnagyobb kedvenceim között fog szerepelni, fantasztikus történet, a kivitelezés pedig minden könyvmoly álma.

Köszönöm a lehetőséget az Álomgyár Kiadónak!

Értékelésem: 5 / 5* Kedvenc!


Kedvenc idézetek:


"A szabadság titka épp az, hogy megillet és nem mástól kapjuk."

"– Tudtad, hogy a Vénusz az egyetlen bolygó, amely nőről kapta a nevét?

Meglepett ezzel az információval.

– Biztosan azért van így, mert férfiak nevezik el őket – válaszoltam.

– Vagy, ha úgy tetszik, akkor a legfényesebb bolygót hasonlították egy nőhöz."

"Az igazán szegény ember végképp nem lop, mert nincs semmije, csak becsülete."


Képek forrása: saját instagram


A sorozat további részei:



2 megjegyzés:

Németh Barby írta...

Ezek után nagy reményeket fűzök a könyvhöz! De szerintem nem fogok benne csalódni.:')

Köszi a biztatást!

Millió puszi:
Barby

Wandamaci írta...

Remélem, hogy neked is tetszeni fog! :) Engem elvarázsolt :)
Majd írj, milyen volt! :)

Megjegyzés küldése