Colleen Hoover: Maybe Someday

Kiadás éve: 2014
Sorozat: Maybe I.
Oldalszám: 384

Fülszöveg:

" At twenty-two years old, Sydney has a great life: She’s in college, working a steady job, in love with her wonderful boyfriend, Hunter, and rooming with her best friend, Tori. But everything changes when she discovers Hunter's cheating on her—and she is left trying to decide what to do next.

Sydney becomes captivated by Ridge, her mysterious neighbor. She can’t take her eyes off him or stop listening to his playing his guitar every day out on his balcony. And there’s something about Sydney that Ridge can’t ignore, either. When their inevitable encounter happens, they soon find themselves needing each other in more ways than one…"

Idén már egyre többet olvasok angolul és már belátom, hogy nem is akkora ördöngösség, mint amennyire ódzkodtam tőle. Általában hétköznapi nyelvezetű, egyszerűbb történeteket keresek és valahogy így találtam rá a Maybe Somedayre is.

Jelenleg amúgy is nagyon felkapottá vált, hiszen a Könyvmolyképző jóvoltából Rubin pöttyös könyvként már magyarul is el lehet olvasni. Így, hogy folyamatosan szembe jöttek velem az értékelések, kíváncsi lettem és úgy gondoltam, hogy belevágok az eredeti műbe.

Aki esetleg még csak ismerkedés szintjén van - mint én is- az angol olvasással, szerintem nyugodtan megpróbálkozhat ezzel a történettel is, mivel egyszerű a nyelvezete és gyorsan lehet vele haladni. Sok dalszöveg illetve chatelés található benne, ami megkönnyíti a kezdő olvasók dolgát.

A fülszöveg elolvasása után megörültem, hogy végre nem tinédzserekről, hanem fiatal felnőttekről lesz szó, ez már egy nagy piros pont volt.

A történetről annyit, hogy Sydney élete irigyelhetőnek mondható, bár ő néha megkérdőjelezi, hogy biztos ezt akarja-e. Van egy barátja, Hunter, legjobb barátnőjével -akit Hunter által ismert meg - lakik együtt és éli nyugodt kis életét. Sűrűn kimegy a lakásuk erkélyére tanulni, így egyre többször hallja a szomszédos tömbből egy srác gitárjátékát. Egy idő után már nem is a tanulás miatt megy ki, hanem, hogy élvezhesse a privát koncertjét. Úgy alakul, hogy Sydney és Ridge beszélgetni kezdenek és találnak egy közös pontot: a zene szeretetét.

Sydney a születésnapján megtudja, hogy Hunter megcsalja őt a barátnőjével. Azonnal szakítanak, de nincs hová mennie, így Ridgenél köt ki, aki több titkot is rejteget...

A kezdeti piros pont után nagyon jól alakultak az események. Belerázódtam Sydney életébe és élveztem azokat a pillanatokat, amikor Ridget hallgattuk. Volt valami varázsa az egész dolognak.

Miután elkezdtek chatelni nem is bántam, hogy Hunter megcsalta, reméltem, hogy Ridgenél fog kikötni és lám így is történt.

Ott viszont több meglepetés is ért:

1. Ridge siket

2. Van barátnője
*A  spoiler jelölésének ezt a fajtáját a Könyvsarok blogon láttam.

Abban biztos voltam, hogy az első inkább érdekes lesz és egy teljesen új nézőponttal fogok gazdagodni.

Viszont azt is tudtam, hogy a második teljesen más megvilágításba helyezi majd az eseményeket és már nem fogom élvezni úgy, mint az elején.

Nem szeretem a szakítós történeteket és a fülszövegből nem is igazán erre számítottam.

Értettem, hogy milyen üzenetet akar a könyv sugallni de nem értek vele egyet. Talán ha más szereplőkkel, más szituációban lett volna még megérteném, de itt nem.

Sydney egy ponton túl nagyon irritálóvá vált. Értetlennek, önzőnek és butának láttam. Azt meg, hogy állandóan pityergett és bevonult a szobába mint egy sértett óvodás nem tudtam hova rakni.

Ridge sem volt jobb. A könyv elején már majdnem én is beleszerettem, szinte tökéletes volt a maga módján, de ahogy haladtam előre egyre jobban olvadt le róla is a cukormáz.

Ami többször is kicsapta nálam a biztosítékot az az önfeláldozósdi volt, amit összekevert valami egészen mással.

Az egészben a legjobban Maggiet sajnáltam. Ő volt az egyetlen szereplő, akit a végéig kedveltem és talán az ő tetteit tudtam megérteni a legjobban. 

Valószínűleg egyedül vagyok így ezzel, de nekem nem volt ebben a történetben semmi szép vagy romantikus. Az elején mindez megvolt. Akkor még értettem, de a végére semmivé foszlott.

Ahogy Ridge is mondta az ő szíve már régóta választott...de akkor könyörgöm, miért kell a másik emberbe még rúgni is egyet, így is volt épp elég baja. Ezen felül még ott volt az a mérhetetlenül sok szenvedés, amit mindketten leműveltek Sydneyvel. De Ridge küzdött ellene...meg ő próbálta...viszont szerintem amikor már ennyire kell valamiért / ellen küzdeni ott már rég nagy a baj.

Ráadásul pont Ridge volt a legjobban hibás az egészben, hiszen mindkét emberbe többször is belerúgott. Az irományaiból nyíltan lejött hogyan viszonyul az érintettekhez, meg is fogalmazta magában mégsem tett semmit... Sűrűn földhöz vágtam volna a könyvet, főleg a töménytelen nyűglődés és önsajnáltatás közben... Nem is írok többet róla mert csak felhúz :D

Ismét reménykedtem a sok jó értékelés után, hogy talán én is kedvencet avathatok és egy aranyos történettel leszek gazdagabb. Hát nem sajnos. Ismét nagyot csalódtam és újra rájöttem, hogy lehet túl kritikus / realista  vagyok és nem kell hinnem a %-nak.

Értékelésem: 2,5 / 5

Ami újdonság volt számomra és nagyon jó húzás az írónőtől: a zenék és a dalszövegek. Az egyik  dal különösen a kedvencemmé vált és illik a könyvhöz. Az elején még számomra is megadta hozzá a varázst.