5/13/2017

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2012
Sorozat: Borbíró Borbála I.
Oldalszám: 468

Fülszöveg:
"Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?"


Régóta tervben volt a könyv elolvasása, hiszen sok figyeltemnél láttam és elég pozitívan vélekedtek róla, viszont csak a 7. Mini-Könyvklubnak köszönhetően álltam neki, mivel úgy alakult, hogy ez a mű lett a májusi olvasásunk.

Régebben valamiért ódzkodtam attól, hogy magyar íróktól olvassak. Fogalmam sincs honnan jött ez a butaság, de már rájöttem, hogy kár volt kerülnöm őket.
Ennél az olvasásnál is előjött, hogy másabb magyar írótól olvasni, hiszen voltak tipikusan magyaros poénok vagy magyaros szófordulatok, amitől mindjárt más élményt nyújtott.

Őszintén szólva már az elején sem ragadott magával a történet. Igaz, ami igaz, elég valósághűen ábrázolta, hogy milyen lehet egy-egy konferencia, mégis már én, mint olvasó is meguntam és alig vártam, hogy elszakadjunk onnan.

Tetszett a világfelépítés. Sok vámpíros történetet olvastam már, de sosem gondoltam bele, hogy tulajdonképpen miért ne rohangálhatnának vámpírok Magyarországon is? Valahogy mindig elhatároltam a két dolgot, de itt nagyon jól működött.
Az is érdekes volt, hogy a vámpírok intelligenciája került leginkább az előtérbe, viszont nekem valahogy nem voltak igazán vámpírosak ezek a vérszívók. Kegyetlenek...de mégis hiányzott valami. A természetfeletti lényekről, amúgy sem tudtam meg túl sok mindent...szívesen olvastam volna még róluk.


A szereplőket tekintve mondhatom azt, hogy senkit nem kedveltem meg.
Borinál nem tudatosult még bennem az elején, hogy a Borbíró vezetéknév nem véletlen, vagy nem is feltétlenül az alliteráció kedvéért van, hanem tényleg nem veti meg az alkoholt. Bár inkább a málnapálesszel van szorosabb kapcsolata, mint a borral... Szeretem a belevaló hősnőket, de ez a nyegle lazaság és az enyhe alkoholizmus nekem nagyon elvitte a karaktert. Alapvetően egy intelligens, bátor és szerethető nőszemély lenne, de csak a negatív dolgokra fókuszált. Állandóan csak a nem létező szerelmi életéről nyavalygott és ezután hamar a málnapálesznél tartottunk.

Ez a kettősség az események előrehaladtával egyre inkább megjelent nekem már az írásmódban is. Volt a laza, szlenges stílus majd utána nagy hirtelen szinte egy tudományosabb jellegű értekezés. Ezt a kettőt nem tudtam összeegyeztetni annyira elváltak egymástól.
A tudományos részek sokszor hosszúra sikerültek, így, például én, aki nem igazán vagyok jártas ezekben a témákban könnyen elvesztettem az érdeklődésem.
Mindemelett csak bámultam, hogy rengeteg háttérmunkát és kutatást igényelhetett, de mégis kizökkentett.

A másik zavaró tényező számomra a humor volt. Egyszerűen pont az a fajta humor, amit én nem tudok értékelni, így sajnos nem azt reakciót váltották ki belőlem, mint amit kellett volna.
Pl. váratlan dolog történik Attilával, átáztatja a vér a pólóját, és Bori miután visszakapta a pólót azon tanakodott, hogy milyen jó lenne egy mosóporreklámba, mert tuti márkát váltana, ha ezt kiszednék belőle..

A történetre visszakanyarodva már vártam, hogy mi fog Borival történni azon a  bizonyos eseményen, hiszen annyit készült rá és nem véletlenül tartott tőle, mégis amikor elérkezett a pillanat olyan hamar túlestünk rajta, hogy csak pislogtam. Ezt vártam a könyv csúcspontjának. Ha videojátékban lett volna, ez lett volna a "főnök kihívás"...de elég hamar átevickéltünk rajta és már a partin volt a hangsúly, amit nem is igazán értettem.

A befejezés viszont nagyon tetszett. Komolyan az volt a legnagyobb pozitív történés az egész könyvben. Örültem neki, hogy úgy alakult, ahogy , mivel körülbelül azóta kíváncsi voltam rá, amióta belépett a történetbe.

Összességében csalódott vagyok, bár belátom, hogy valójában azért mert ez a mű nem nekem íródott, nem az én stílusom. Szerintem túl komolyan vettem, amikor nem kellett volna, viszont a humoros oldalát sem tudtam értékelni.
A világfelépítés és a történet tetszett, viszont a szereplőkkel nem tudtam azonosulni.

Értékelésem: 3,5 / 5

OFF-topic
Nem tudom miért de végig őket képzeltem el terquileknek és nem tudtam ettől a képtől szabadulni :D

Hasonló könyvek:

6 megjegyzés:

Vegazus írta...

A végső összecsapást én is feszültebbnek, hosszabbnak képzeltem előre el, de cseppet sem bánom, hogy nem így lett és nem élt ezzel a bevált sablonnal az író, hiszen inkább az oda vezető út volt az érdekes.

Wandamaci írta...

Igen, lehet tényleg sablonossá vált volna tőle. Viszont még több feszültséget még hiányoltam. Utána inkább a parti zavart össze, egyből nagyon fontos eseménnyé vált, kicsit majdnem hangsúlyosabbnak éreztem, mint az összecsapást.
De a befejezés nagyon tetszett ^^

Brukú Szürke írta...

Szia,
Nekem a humor tetszett, jókat mosolyogtam raja, de A nagy össze csapás lehetett volna részletesebb is, hamár ennyit készült rá a főhősünk.

Puszi
Brukú

Wandamaci írta...

Szia!
A nagy rákészülés miatt én is körülményesebbnek képzeltem el az összecsapást, vagy legalábbis a könyv csúcspontjának, így csak pislogtam, hogy olyan hamar túljutottunk rajta.
Viszont örülök, hogy elolvastam, érdekes világ volt :)

Dorka írta...

Hahó!
Nekem pont azok tetszettek a könyvben, ami neked nem. Ami furcsa, mert eddig megegyezett az ízlésünk, de hát na :D Borinak én is gondoltam azt a képet, de végül hozzám nem az került be :D

Wandamaci írta...

Hali ^^
Vártam az értékelésed, kíváncsi voltam most is egyetértünk-e :D Tényleg pont azt szeretted, amit én utáltam :D (Ligeia....:D)

Megjegyzés küldése