1/29/2018

High Fantasy Book Tag



Már ezer éve nem töltöttem ki Book taget, így kapva kaptam az alkalmon, hogy Réta kihívott Arwen High Fantasy Book tagjére. Réta kitöltését itt lehet elérni.
Egy ideig szándékosan pihentettem a tageket is és a T5W-ben is beiktatok kisebb nagyobb szüneteket, annak érdekében, hogy ne ismételjem állandóan önmagam, vagyis, hogy ne mindig ugyanazokat a könyveket emlegessem. Kell a változatosság. Viszont most már hiányoztak a kérdések, így lássuk is mit állított össze Arwen :)

TÉRKÉP – minden magára valamit adó high fantasy rendelkezik egy térképpel
Melyik a kedvenc térképed egy könyvben?


Sokáig nem igazán figyeltem a térképekre. Eleinte még nézegettem, de amint elmélyedtem a történetben és valami izgalmas történt abban a pillanatban elfelejtettem.
Na ezt a rossz szokásomat gyökeresen megváltoztatta a Trónok Harca :D Ott muszáj voltam végig követni, hogy ki merre jár, mert se perc alatt elvesztettem a fonalat. A kép a Sárkányok harcából van, látszik, hogy nem egy-két településről lesz szó.
Azóta más könyvekben is nyomon követem a főhősök útját és be kel látnom, ad valami pluszt az olvasáshoz.

KIRÁLYI PALOTA – ami kiemelkedik a tájból
Mondj egy olyan tavalyi olvasmányt, amely kiemelkedett a többi közül!

Sűrűn emlegetem, de a Vörös betűkkel. Tavaly még év elején olvastam mégis mindent vitt. Hamarosan jön a folytatás és már eszméletlenül várom! ^^


KIRÁLYNŐ – vannak a tesze-tosza királynék, és vannak a belevaló, uralkodásra szánt királynők
Mondj egy utóbbit, azaz egy erős női karaktert!

Peter V. Brett Rovásemberéből Bruna. Ő egy idős gyógyfüvész, már több, mint 100 éves mégsem rettenti meg senki. Sőt, inkább tőle félnek a falusiak, viszont tisztelik és megbecsülik. Ha valaki mégis ujjat akarna vele húzni tanulságos leckében lesz része.
Nagyon szerettem a karakterét, jót szórakoztam a beszólásain és ámultam, hányféle módszerrel képes megvédeni magát és másokat.

MÁGIA – amit vétek lenne kihagyni
Mondj egy olyan elemet, ami nélkül számodra nem könyv a könyv!

Nekem egy jól felépített világ nélkül nem könyv a könyv. Legyen szó egy kis faluról, vagy egy Trónok harca méretű bonyolult világról, mindegy, csak legyen meg a hangulata, bele tudjam magam képzelni. Imádom azokat a történeteket, amiknél egy pontnál elveszek, megszűnik a külvilág és belepottyanok a lapok közé.  Ha ez megtörténik, akkor már 60-70%-ban biztos, hogy jó könyvet sikerült választanom.

SÁRKÁNY – egy mágikus lény, ami feldobja a legtöbb könyvet
Melyik az a könyv, amin már egy sárkány sem segített volna?

Pedig a sorozat első része nagyon tetszett, egyből bele is kezdtem a második részbe, ami már annál nagyobb csalódás volt. Ezen a részen maximum úgy segített volna egy sárkány, ha megeszi az idegesítő karaktereket, bár akkor nem nagyon maradt volna szereplő :D

VARÁZSLÓ – egy bölcs, idős, misztikus mentor, aki segíti a hőseink útját
Mondj egy olyan karaktert, akire ráillik ez a leírás! 

Yoda ugrott be, de ő most nem játszik :D
Kanin!! Nem öreg, vagyis de, de jól tartja magát :D
Realista, titokzatos, megfontolt és kiváló tanár. Allie keresve sem találhatott volna jobb mentort.

Kihívott bloggereim:

4 megjegyzés:

Gothic Syrine írta...

Bruna, Kanin <3 *.*

Wandamaci írta...

Tudtam, hogy Kanint nem fogod kibírni szó nélkül. Azt nem gondoltam, hogy te is szeretted Brunát :)

Gothic Syrine írta...

Ő az egyetlen értelmes női karakter, miért ne bírtam volna? :D

Wandamaci írta...

Ő is elég megosztó tud lenni. De tényleg a legjobb női karakter a sorozatban ^^

Megjegyzés küldése