Bauer Barbara: Kétszáz éves szerelem

Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 320

Megvásárolható: jaffa.hu

Fülszöveg:
"Szentirmai ​Róza egy isten háta mögötti faluban él fiával, a tizenegy éves Janóval. Családjában a bábamesterség anyáról lányára szálló tudomány – őt is szívesen hívják, ha gyermek érkezik a házhoz. De ismer gyógyírt a női test és lélek minden bajára, kezében van a csábítás és a testi örömök fokozására szolgáló csodaszerek titka, ahogy az összetört szívek balzsama is, férfinak, nőnek egyaránt. A faluban az a szóbeszéd járja, hogy tudása nem e világi: felmenői között boszorkány is akadt. Úgy látszik, csak a saját életét nem tudja egyenesbe hozni, az egyetlen férfi, akit valaha szeretett, gyűlöli. Egy napon Rózát furcsa, valóságosnak tűnő álomból ébresztik. Míg álmában máglyára vetették, a valóságban a háza ég le. Bár fiával sértetlenül megmenekülnek, hamuvá és porrá lett életükből semmi más nem marad, csak egy bordó, bőrkötéses könyv – egy hosszú évszázadokat átfogó napló, mely a semmiből került elő, benne egy üzenettel. Róza késztetést érez, hogy beleírjon egy kérdést a bordó könyvbe, melyre megdöbbentő módon válasz érkezik. Válasz – kétszáz évvel korábbról. Róza kíváncsian ered útnak, hogy megtudja, ki írhatta a sorokat. Miközben az árvíz után újjászülető Szeged utcáit járja a könyvvel a kezében, egyre többet tud meg egy olyan világról, amelynek már a nyomai is csak az emlékezetben élnek. A könyv sorai az egykori Boszorkányszigetre vezetik, ahol a fák és gyomok között meghallja a múlt suttogását, a talpa alatt pedig megérzi az egykori máglyák hamujának perzselő érintését. Bauer Barbara új regénye egy évszázadokon átívelő, mágikus szerelem története, melyben párhuzamosan elevenedik meg a híres szegedi boszorkányperek sötét időszaka és a két világháború közötti Magyarország falusi valósága. A nagy kérdések – hogy mit jelent nőnek lenni, mi kell a boldogsághoz, mi vezet az igaz szerelemhez – talán minden korban ugyanazok. Egy azonban biztos: férfi kell hozzá, mégpedig az igazi!"

Elsősorban a borító és a cím keltette fel az érdeklődésem. Rettentő kíváncsi voltam, milyen történetet rejthet.

Azt mondanám, hogy viszonylag ritkán olvasok magyar írótól. Nem igazán tudnám megmagyarázni, valahogy így alakult. Azonban, ahogy észrevettem ez változófélben van bennem, egyre szívesebben nyúlok magyar írók könyveihez, a Kétszáz éves szerelem után pedig ez még inkább igaz lesz.

A fülszöveg eleget sugall a történetről, nem tudok többet elárulni, az már spoiler lenne.

Amint kinyitottam a könyvet rögtön megfogott az írásmód. Abban a percben beszippantott, elképesztően illett a hangulathoz.

Számomra egy magyar író tollából származó könyvnél az írásmódon és a hangvételen szokott elcsúszni az egész. Azonban a Kétszáz éves szerelem esetében annyira a helyén volt minden. Bauer Barbarától még nem olvastam, de annyi biztos, hogy ezután szeretném sorban elolvasni a műveit.

A legnagyobb buktató, de a legnagyobb előny is egy hazai író számára a magyar nyelv. Végtelenül jó érzés volt, ahogy átfont a tipikus magyaros életérzés, a történelem, szokások, babonák, életvitel. Gond nélkül belecsöppentem abba az időbe és imádtam. Elvarázsolt, ahogy a szerelmesek is még magázták egymást az elején. A régies vagy falusias kifejezések pedig kellemes érzéssel töltöttek el. Egy kisvárosban, nem is oly' régen még faluban élek, így számomra nosztalgikus volt visszagondolni mennyit hallottam már belőlük, ezenfelül is színesítette, mélyítette a kor hangulatát. Imádom ezt az érzést.

Ezenkívül rám a legnagyobb hatással nem a szerelem, hanem a családi kapcsolatok, pontosabban a lány-anya-nagymama kapocs volt. A könyv számos pontja könnyeket csalt a szemembe annyira szépen volt leírva, szinte éreztem a szeretetet, a támogatást, ezt a mindent felülíró érzést, bizalmat. Nem csodálom,hogy sok nőt boszorkánynak néztek, tényleg mágikus.

Mindamellett, hogy imádtam a kort, amiben játszódott, sok információval is gazdagabb lettem. Észrevétlenül, elbújva a sorok között érdekes történelmi tények is szerepeltek, amelyek akaratlanul is megválaszolták a felmerülő kérdéseimet és imádom ,amikor egy könyvtől nem "csak" a történetet kapom, de több leszek, a tudásomhoz is hozzátesz.

A történelmi tények mellett számomra érdekes volt, amit a bábamesterségről megtudtam. A véleményemen is formált, elképesztő volt, ahogy az írónő képes volt megteremteni azt a bensőséges hangulatot, amelyet csak nők érthetnek meg és mégsem a szülő nő kiszolgáltatottságán volt a hangsúly, hanem azon a gyönyörű folyamaton, amelyet a szerettei, a család nőtagjai körbevettek szeretetükkel, támogatásukkal és közös energiáikkal segítették lányukat/unokájukat. Még így, az értékelés írása közben is beleborzongtam mekkora energiákat éreztem a lapok közül áradni.

A legjobb időpontban talált rám, ezért is tudott ennyire lenyűgözni. Nagyon illett a mostani őszi hangulathoz.
Ha nem tudtam olvasni én is úgy voltam, mint Róza a bőrkötétes könyvével, alig vártam, hogy kézbe vegyem.
Természetesen a történetet sem hanyagolnám el, csak végtelenül lenyűgöztek ezek az apróságok, amelyek tökéletessé tették.

Már az elejétől kezdve lekötött Róza hivatása. Szerettem a profizmusát, a kellékeit, a tanácsait. Ezzel a hangulattal vegyítve az egész könyvön keresztül képes lettem volna olvasni róla.
Miklós karakterét eleinte nem tudtam hová tenni, nem mondom, hogy szimpatikussá vált, néha Rózával együtt fel kellett volna pofozni.
Amint Imre is a képbe került egyre izgalmasabbá vált minden. Bevallom néha elvesztettem a fonalat,utána újra rátaláltam, sejtettem mi lesz a végeredmény majd teljesen más lett. Nagyon izgalmas volt.
A szegedi részek külön érdekesek voltak. Szeged nincs annyira messze a lakhelyemtől, így még közelebb éreztem magamhoz a művet.

Összességében,ahogy az értékelésemből is látszik imádtam! Kétség sem fér hozzá, hogy bevonult a kedvenceim közé.
A szeretet, meghittség, történelem, romantika mesteri egyvelege, amely rámutat a családi kötelékek fontosságára.

Köszönöm a Jaffa Kiadónak a recenziós példányt!

Értékelésem: 5/5 Kedvenc!

Kedvenc idézetek:

Boldog ember, aki mindabban elviseli felebarátja gyarlóságát, amelyben maga is kívánná, hogy elviseljék őt.

… néha azt gondolom, elnézve őt olvasás közben, hogy ha elkalandozik a történetekbe feledkezve, olyan tapasztalatokra tesz szert, amiket mások már átéltek.

Vannak emberek, akik úgy jelennek meg az életünkben, mint apró kavicsok a patak vizében. Megtörik a víz folyását, alakítanak az irányán, de csak visszatekintve, évek múltán látjuk, változtattak-e bármin is.

De a némaságból nem lehet építkezni. A ki nem mondott szavakkal nem lehet vitatkozni.

– (…) Amit mások gondolnak rólad, az nem rólad szól, hanem róluk.

– Miért mondod ezt?

– Mert ennek az ellenkezője is igaz. Amit te gondolsz, hogy mások gondolnak rólad, az rólad szól és nem róluk.

A képek forrása a Pinterest táblámon megtalálhatóak