9/22/2019

Rácz-Stefán Tibor interjú




Egy Könyvmolyképzős Blogger nap keretében lehetőségünk nyílt Rácz-Stefán Tibornak kérdéseket feltenni, amire egy egész napon át fáradhatatlanul válaszolt.
Nagyon szuper kérdések születtek, érdekes válaszokkal, így arra gondoltam, hogy számotokra is elhozom egy interjú formájában.

Az íróról:
Rácz-Stefán Tibor, 28 éves fiatal akinek, szenvedélye az írás, az olvasás és a sorozatok. Szabadidejében blogot is vezet: Media-Addict.hu
Íróként a II. Aranymosás Irodalmi pályázaton aratott diadalt, a Fogadj el! című regénye 2014 decemberében jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Ezt követte 2015 telén a Túl szép című írása. Novellákat is gyakorta ír, a szerzői oldalán mind megtalálható.


Eddig megjelent könyvei:
- Fogadj el!
- Túl szép
- Mikrofonpróba
- Kapcsolatpróba
 - Élni akarok!

Idén ősszel új könyv érkezik tőle, mégpedig Pokolba a jópasikkal! címmel.


Interjú:

A saját, illetve a bloggertársaim által feltett kérdéseket a következőkben vegyesen olvashatjátok.

- Van olyan műfaj, ami messze áll tőled, sosem írnál könyvet belőle? És olyan, amiben kipróbálnád magad? Mely írók formálták a stílusod, voltak rád hatással?
Olvasóként nagyon szeretem a disztópiákat, próbáltam írni egyet, de nem jött össze. Szerintem krimit vagy horrort se tudnék, legalábbis most úgy érzem, aztán egyszer lehet játszadozni támad kedvem 😊
Miben próbálnám ki magam? Talán egy keményebb, rázós könyv-szerű történetben, az nagyon érdekes írói játék lenne.
Íróként a legnagyobb hatással rám Jay Asher és a Tizenhárom okom volt, életem egyik legfontosabb könyveként tartom számon. De anno Sohonyai Edit és Rowling kötetei is sokat adtak, újabban pedig Angie Thomas volt rám nagy hatással.

- Aki még nem olvasott tőled semmit, melyik könyvedet ajánlanád elsőnek? 
Először mit ajánlanék? Attól függ, hogy ki mit szeret olvasni  😊
A Fogadj el! egy kicsit izgalmasabb, hiszen iskolai lövöldözés van egy magyar suliban. A Túl szép romantikus, erotikus történet egy túlsúlyos srác és egy volt sportoló között. A Szállj a dallal! sorozatomban jelentőséget kap a zene, több főszereplője van, egy koleszban játszódik. Az Élni akarok! pedig kissé szívszorítóbb történet, amin sírni és nevetni is lehet.

- Mi vett rá az írásra, illetve mikor írtál életedben először? (akár blogot, akár könyvet, akár publikálásra, akár csak magadnak szánt munkát)
Először általános másodikban írtam egy sellőlányos történetet, aki valahogy nagyon hasonlított Arielre...  😊 Egyszerűen írni akartam, kirobbant a sztori, és jól esett, hogy megírhattam.

- Bloggerként / íróként mi a legnagyobb kihívás, amivel valaha is szembe kellett nézned?
Íróként a legnagyobb kihívás az, hogy betartsam az általam meghozott szabályt: soha ne szólj hozzá a molyon egy értékelésedhez sem.
Bloggerként az volt a legnagyobb kihívás, amikor megjelent az első regényem, és elgondolkodtam azon, írhatok-e még így is könyvértékeléseket, nem-e üti egymást a kettő. Nehéz kör volt.

- Voltál már írói válságban? Ha igen, milyen megoldást találtál rá?
Persze, sokszor volt, hogy nem ment az írás. Ilyenkor két taktikám van:
- megpihenek, sorozatokat nézek, olvasok, és akár hetekig nem írok. Erre nagy szükségem van, időnként nem árt megpihenni két kézirat között.
- ha szorít a határidő, akkor elolvasok pár értékelést a molyon, pozitívat, negatívat, és ez sokszor kirángat az írói válságból.

- Teljesen random kérdés 😁 Babonás vagy? Mondjuk esetleg könyv megjelenés előtt van valami kabalád, rituáléd bármi, ami szerencsét hoz?
Csak egy babonám van, amikor "lekopogok" valamit háromszor. Például "elérem a buszt, lekopogom" - ezt valahogy nem tudom kinőni. Más szerencsére nincs.

- A negatív kritikákat hogy tanultad meg kezelni?
Ez sosem egyszerű kör, idő kellett hozzá. Ma már eljutottam arra a pontra, hogy elolvasom, kielemzem, amit tudok, hasznosítok belőle, a többit igyekszem elengedni.

- Hogyan épülnek fel a könyveid? Megkomponálod gondosan, előre jegyzetelsz, vázlatokat készítesz, olvasol a témában, kutatsz vagy ihlet alapján, érzésből?
Fejben kidolgozom a karaktereket, a történet csomópontjait, meg kell lennie a közepének és a végének is. Aztán leülök, elkezdek írni, hagyom, hogy a karaktereim vigyenek előre. Aztán kiderül, hogy az alapkoncepcióm rossz, írhatom át az egészet, és sodrom az árral  😊  Vázlatot csak akkor írok, ha a kötet háromnegyedénél tartok, az segít a lezárásban, és hogy ne írjam túl a könyvet.

- Volt, hogy valós személyek inspirálták egy karakteredet, vagy valós események ihletésére írtál meg egy-egy jelenetet?
A Fogadj el! c. regényemet Amanda Todd és Jamey Rodemeyer esete inspirálta. Utóbbi egy 14 éves meleg, Lady Gaga rajongó srác volt, akit addig zaklattak a társai amíg öngyilkos nem lett. Amanda Toddról meztelen képek terjedtek a neten, az osztálytársai gúnyolták, bántották. A Fogadj el!-t tulajdonképpen Amanda videója inspirálta, mert elgondolkodtam azon, mi lett volna, ha a halála előtt Amanda fegyverrel megy iskolába.

- Hamarosan olvashatjuk az új könyvedet is. Mondj 3 dolgot, ami a legjobban jellemzi az új történetet!
A Pokolba a jópasikkal! tele van romantikával, finom kajákkal és családi kapcsolatokkal.
Egy new adult LMBT regény, a Rubin Pöttyös kategóriába kerül. Egy roma származású srácról szól, aki belezúg a bátyja legjobb barátjába, ami akkor lesz kínosabb, amikor a srác beköltözik hozzájuk. Emellett Hunor döntéshelyzet elé is áll: egyetem, vagy munka? És egyáltalán, Magyarországon képzeli el az életét a túlfélő családja mellett, vagy inkább külföldön?

- Van kedvenc napszakod, helyed, ahol írsz? mennyire nehéz az írást a munka mellett besuvasztani az idődbe?
Általában este szeretek a legjobban írni 😊 Munka után nagyon nehéz, különösen mert képernyő előtt dolgozom. Így sokszor kevesebb időm és erőm jut az írásra, mint szeretném.

- Alapvetően magyar vagy külföldi írókat olvasol leginkább?
Minden évben arra törekszem, hogy legalább az olvasásaim 20%-a magyar írótól legyen. Idén eddig 66 könyvet olvastam, abból 13 volt magyar, szóval 19.5%-on állok, éljen!😃

- Szoktál újraolvasni köteteket?
Nagyon ritkán. Annyi a jó könyv, olyan kevés az idő, így inkább az új élményekre hajtok, mintsem a régieket éljem újra. De persze vannak olyan könyvek, amiknél megvolt az újraolvasás. A szolgálólány meséjét például 15 évesen olvastam először, majd tavaly 30 évesen másodszor. Megdöbbentett, hogy mennyire más élmény volt mindkettő.

- Mennyi idődet veszi igénybe a írás?
Ez sok mindentől függ, így annyit mondhatok, hogy egy regény első vázlata általában 4-6 hónap alatt készül el, és akkor jön még a javítások hosszú köre.

- Van kedvenc műfajod?
Olvasóként a disztópiák vonzanak a legjobban, de íróként nem menne, hogy magam is ilyet írjak.

Köszönöm szépen a lehetőséget! A következő alkalommal On Sai interjú fog érkezni, szintén egy blogger nap keretén belül. Én már alig várom 😁

2 megjegyzés:

Smidhoffer Eszter írta...

Nagyon jól mefírt interjú! 😊 Eddig még csak a Fogadj el! könyvéhez volt szerencsém az írónak, de a beszélgetés által megjött a kedvem a többihez is, köszönöm! :) Sok új infót megtudtam a szerzőről, ami szintén öröm. 😍👍📚

Wandamaci írta...

Nagyon örülök, hogy tetszett 😊 Én még nem tudtam eldönteni, hogy melyik művével kezdjek, de már nagyon kíváncsi vagyok

Megjegyzés küldése