7/08/2024

Ann Patchett: Tom Lake

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Műfaj: kortárs, családregény

Fordította: Csonka Ágnes

Oldalszám: 336

Fülszöveg:

2020 tavaszán Lara három lánya visszatér a Michigan északi részén található családi gyümölcsösbe. Cseresznyét szednek, és közben kérlelik anyjukat, beszéljen Peter Duke-ról, a híres színészről, akivel annak idején együtt lépett színpadra a Tom Lake nevű társulat tagjaként, és kettejük között érzékeny szálak szövődtek. Miközben Lara felidézi a múltat, lányai végiggondolják saját életüket és anyjukhoz fűződő viszonyukat – ennek során átalakul az egész világról alkotott képük. Amiben biztosak voltak, azt most teljesen másképp látják.


A Tom Lake balzsamként hatott a lelkemre, és minden pillanatát imádtam olvasni. Az írónő mesterien szövi a történetet, ami egyaránt elgondolkodtató és rendkívül olvasmányos, könnyed stílusban tálalva.

A cselekmény a 2020-as Covid lezárások idején játszódik, amikor egy kis család a cseresznyéskertjükben ragad. Három lányuk hazatér, és így egész nyárra együtt maradnak. A gyümölcsöskertben végzett munka során az édesanyjuk fiatalkori történeteivel szórakoztatja a lányokat, akik csüngnek minden szaván.


A könyv számomra az idei év legelgondolkodtatóbb olvasmánya volt. Annak ellenére, hogy mélyen érinti az élet nagy kérdéseit, az írónő könnyedén és rendkívül olvasmányosan tálalja a mondanivalóját. Az elbeszélés stílusa és a karakterek közötti kapcsolatok ábrázolása kiválóan sikerült, így az olvasó szinte azonnal belemerül a történetbe.

Sok szálon kötődtem a történethez. Egy kis városban élek, majdnem a városka szélén, közel a helyi gyümölcsösökhöz, így a cseresznyéshez is. Úgy éreztem, mintha az utcánk végén játszódna az egész. A Covid lezárások pedig, bármennyire furcsán hangozzon is, talán életem legszebb időszaka közé tartozik. A családommal együtt dolgozgattunk a kertünkben, és csak élveztük az élet apró örömeit, valamint az együtt töltött időt. Emlékeimben ezek az egyszerű pillanatok örökre megmaradtak, és a könyv segítségével újra átélhettem őket.


Apropó élet apró örömei... a könyv mesésen felhívja rá a figyelmet, hogy igazán csak ezek számítanak. Szembeállít egy sikeres, gazdag életet egy lassabb, vidéki, családi léttel, és mégis utóbbi kerül ki győztesen. Az író mesterien mutatja be, hogy a boldogság nem a nagy dolgokban rejlik, hanem az apró, mindennapi örömökben és a szeretteinkkel töltött időben.


Összességében imádtam olvasni a művet, sajnos nagyon hamar vége lett. Mindenkinek ajánlom, mert sokat lehet tanulni az életről általa. Az írónő rendkívül felkeltette a figyelmem, és biztosan keresni fogom a további műveit.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!


Értékelésem: 5/5




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése