1/05/2020

Jakupcsek Gabriella: Nagy levegő

Kiadó: Jaffa
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 304

Fülszöveg:
Kevesen ​vannak ma Magyarországon, akik annyiféle sorssal találkoznak a munkájuk során, mint JAKUPCSEK GABRIELLA hiszen egy-egy televíziós évad során kisebb városnyi emberrel beszélget. Meghallgatja beszélgetőtársait a nevét viselő műsorban, átadja a tudását szakmai rendezvényeken vagy tréningek irányítójaként, és persze magánemberként társaságban, szülői értekezleten, sőt egyszerűen csak az utcán. És miközben a számtalan történetet átszűri a lelkén, azokból az élet általános esszenciája keveredik ki. Majd továbbadja a hallottakat, viszi magával, folyamatosan dolgozik rajtuk. Nem hagyja nyugodni, vajon hogyan lehetne megfogalmazni a tanulságokat a többi ember számára, miként lehetne érzékennyé tenni, elfogadásra és pozitív gondolkodásra sarkallni másokat.
Ezek között a történetek között akad drámai, megdöbbentő, megható, szomorú, vidám, hihetetlen és torokszorító, de az összes sors közös jellemzője, hogy történik valami, ami megváltoztatja a főszereplő életét. Fordulóponthoz érkezik, vennie kell egy nagy levegőt, és döntenie kell. Jakupcsek Gabriella ezeket a helyzeteket állítja reflektorfénybe, hogy aztán segítsen levonni a következtetéseket. A felkavaró történetek sokáig foglalkoztatják, meg akarja érteni őket, a mélyükre szeretne hatolni.
Vajon hogyan készül fel ezekre a találkozásokra az ismert műsorvezető, akinek az a hivatása, hogy másokat meghallgasson, közös gondolkodásra hívjon, és fontos ügyeket a közbeszéd részévé tegyen? Visszatalál-e a saját életébe úgy, hogy közben megőrzi a lelki egyensúlyát? No és milyen szerepet játszanak ebben a komplex folyamatban az illatok?
Jakupcsek Gabriella megrázó, elgondolkodtató, megindító vagy akár vidám történeteken keresztül ad választ ezekre a kérdésekre. Minden egyes sztori utazás, lélekben és a valóságban is, a felkészüléstől a helyszínre taxizáson és a beszélgetésen át a hazaútig és az élmény elengedéséig.
Beengedés és kiengedés – ez a két kulcsszava ennek a kötetnek. Vagyis a lelkierő folyamatos áramlása, amikor a jót beengedjük, a rosszat pedig hagyjuk, hadd szálljon minél messzebbre tőlünk. Amikor hiszünk abban, hogy akármilyen üres, érzelmi vákuumot teremtő világban élünk is, mindig kell lennie bennünk elég lendületnek ahhoz, hogy kitöltsük reménnyel, emberséggel.

Csak venni kell egy nagy levegőt… a többi pedig megy magától!


Amióta megláttam a könyvet, hívogatott és nem tudtam kiverni a fejemből. A gyönyörű borító sem segített az ellenállásomon, így hát a karácsonyi kívánságlistám élén kötött ki.

Jakupcsek Gabriella személyisége világéletemben lenyűgözött, szeretem a gondolatait így nem meglepő, hogy az aktuális műsorait mindig követtem. Jelenleg a Jakupcsek Plusz hűséges nézője vagyok, mindig érdekel, hogyan fog meg egy-egy témát és kedvelem a humorát is.

Mindezek után nem volt kérdés, hogy a könyvének nálam kell lennie, főleg miután megtudtam, hogy illatosított lapok is szerepelnek a könyvben. Borzasztó illat fanatikus vagyok, nagyon meghatározzák a napjaimat, de akár sok mindent kötök illatokhoz is. A kíváncsiságom tehát határtalan volt, az első dolgom, amint széttépkedtem a csomagom, hogy megszaglásszam a könyvet. Jó, ez egyébként is elengedhetetlen, de most nem a friss könyv illatot vadásztam, hanem a könyvbe csempészett illatot. Őszintén szólva meglepődtem, nem ilyen illatra számítottam, de az olvasás során - ugyanis végig éreztem, adott egy különleges hangulatot, mintha Gabriella ott ült volna velem, különleges élmény volt - rájöttem, hogy igen, ez a hozzá illő illat, illik a személyiségéhez.


A könyvben jellemzően a véleményéről, szokásairól, saját világáról olvastam, megtűzdelve például a Jakupcsek Pluszból származó történetekkel. Ez is érdekes volt, hiszen majdnem minden történetet felismertem, arcokhoz kötöttem, emlékeztem a műsorra. Így pedig, úgymond a kulisszák mögé bepillantani érdekes volt. Nem gondoltam eddig bele, hogyan indulhat egy napja, hogyan készül egy-egy adásra, egy-egy nehezebb témát hogyan tud magában elrendezni.

Számos témát is érint, ami manapság probléma, akár csak ha a gyerekek kütyühasználatát említem.
Érdekes, de egyáltalán nem bántam milyen témáról van szó, mindenben szívesen olvastam a véleményét. Örömmel konstatáltam az olvasásom elején, hogy bizony itt arról lesz szó, amiért megvettem. Gabriella véleményét, élményeit, gondolatait olvashattam, amelyekből el is mentettem magamnak pár gondolatot.


Összességében, aki szereti Jakupcsek Gabriellát és szeretné úgy érezni, mintha egy kávé mellett leültek volna csevegni, semmiképp ne hagyja ki. Az illat, a borító egyértelmáen a polcom különlegességévé tették. Mind a védőborító, mind a keményborító csodaszépre sikerült, ilyen szép "meztelen" borítót nem is láttam még.

Értékelés: 4 / 5

Kedvenc idézeteim:

Egy fontos mondat meg tudja változtatni az életünket, pedig hallottuk már máskor is, csak nem biztos, hogy jókor.
Miért magától értetődő, hogy csak egy hatévest kérdeznek, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, aztán megkérdezik gimnazista korában, hogy milyen pályát fogsz választani. Utána még felmerül, hogy mikor mész férjhez, de ha ez megvan, megszületett a két gyerek, akkor már soha senki semmit nem fog tőlünk kérdezni, azt biztosan nem, hogy még mit szeretnél csinálni az életedben.
… amikor nagynak akarsz látszani, akkor látszik milyen kicsi vagy.
A gyerek nem projekt, hanem felelősség, élethosszig tartó kapcsolat.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése