Kiadó: Európa
Oldalszám: 272
Fordította: Baksa Tímea
Fülszöveg:
Dzsivon író, sikeres és fiatal, modern nő, ám az édesanyja halálát követően először csak lelassul, majd megtorpan, végül pedig komoly, testi tünetekben is megnyilvánuló válságba kerül az élete. A legrosszabb talán az, hogy nem tud, sőt talán nem is igazán akar kilépni a gyásszal való tehetetlen és kilátástalan sodródás állapotából, mert azt árulásnak érezné. Ez az út azonban egyre mélyebbre vezet mindaddig, amíg a zuhogó eső elöl menekülő Dzsivon be nem téved egy titokzatos könyvesboltba.
Legnagyobb meglepetésére a végtelenül futó polcokon sorokozó könyvek lapjairól a saját emlékei, gondolatai néznek vissza rá: a saját élete, ő pedig lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen a múltba, és tisztázza, megváltoztassa mindazt, amiről azt gondolja, hogy megmérgezi a jelenét. A tét óriási: élet vagy halál. Ha kudarcot vall, le kell mondania a jövőjéről.
Melyikünket ne foglalkoztatná a kérdés, hogy mire képes a szeretet, a megértés, hogy változtathatunk-e a múlton, befolyásolhatjuk-e önmagunk és szeretteink jelenét és jövőjét?
Mi lett volna, ha…?
Mindannyian őrzünk olyan pillanatokat az életünkben, amelyekhez újra és újra visszatérünk gondolatban. Egy mondatot, amit nem mondtunk ki. Egy ölelést, ami lehetett volna hosszabb. Egy döntést, amit talán ma már másképp hoznánk meg. Az ember természetes vágya, hogy néha visszafordítsa az időt, és kijavítsa azt, amiről úgy érzi, hogy elrontotta.
De vajon tényleg jobb lenne minden, ha lehetőségünk lenne megváltoztatni a múltat?
Ez a regény egy olyan kérdésből indul ki, amely talán mindannyiunkban ott lapul: mihez kezdenénk azzal a lehetőséggel, ha még egyszer átélhetnénk életünk legfontosabb pillanatait? Ha újra beszélhetnénk valakivel, akit elveszítettünk? Ha másképp viselkedhetnénk egy helyzetben, amely azóta is fájdalmas emlék maradt?
A történet azonban nem egy egyszerű időutazásról szól. Nem arról, hogy a múltat átírhatjuk, és minden hibát eltörölhetünk. Sokkal inkább arról, hogy képesek vagyunk-e más szemmel nézni arra, ami már megtörtént.
És talán ez sokkal nehezebb feladat.
A gyász, ami velünk marad
Dzsivon sikeres, fiatal írónő, akinek kívülről nézve rendezett és boldog élete van. Az édesanyja halála azonban olyan törést okoz benne, amelyből képtelen felállni. A veszteség nem egyszerű szomorúságként jelenik meg az életében, hanem lassan mindent átható állapottá válik.
Először csak lelassul. Aztán megáll. Végül pedig már a teste is jelzi, hogy valami nincs rendben.
Ami számomra különösen erős volt a könyvben, az a gyász bemutatása. Sok történet úgy kezeli a veszteséget, mintha lenne egy pont, amikor az ember egyszer csak túl van rajta. Mintha a fájdalomnak lenne határideje, és néhány év után már nem lenne joga ugyanúgy fájni.
Pedig a valóság sokkal bonyolultabb.
A gyász nem egy feladat, amit teljesíteni kell. Nem egy folyamat, amelynek a végén minden ugyanolyan lesz, mint előtte. A hiány nem tűnik el attól, hogy telik az idő. A meg nem élt pillanatok továbbra is kísérteni fognak, hiszen már sosem lesznek lehetségesek.
Néha egy illat, egy dal, egy régi fénykép vagy egy teljesen hétköznapi pillanat is elég ahhoz, hogy újra áttörjön a gát és minden érzés átzúduljon rajtunk.
Pontosan ezt ragadja meg a könyv. Azt az érzést, amikor valaki már fizikailag nincs velünk, mégis mindenhol ott van, a lelkünkben pedig ott is marad.
A titokzatos könyvesbolt és az elveszett emlékek
A történet akkor vesz különleges fordulatot, amikor Dzsivon egy esős napon egy különös, régi könyvesboltba téved. Ez a hely azonban nem olyan, mint egy átlagos üzlet. A végtelennek tűnő polcokon sorakozó könyvek nem kitalált történeteket tartalmaznak, hanem Dzsivon saját életének emlékeit.
A lapokon ott van minden: a múltja, a gondolatai, a fájdalmai és azok a pillanatok is, amelyekről azt hitte, örökre lezárta őket.
Ez az ötlet önmagában is nagyon erős. Egy könyvtár, amely a saját életünket őrzi – talán nincs is ennél személyesebb és különlegesebb elképzelés. Hiszen a könyvek mindig is az emlékezés eszközei voltak, ebben a történetben pedig szó szerint azzá válnak.
Dzsivon lehetőséget kap arra, hogy három alkalommal visszatérjen a múltba. Nem azért, hogy egyszerűen újrakezdjen mindent, hanem azért, hogy megértse azokat a helyzeteket, amelyek még mindig fogva tartják.
A kérdés azonban végig ott lebeg: valóban a múltat szeretné megváltoztatni, vagy csak saját magának keres megbocsátást?
A legnehezebb kérdés: megbocsátani önmagunknak
A könyv egyik legerősebb témája számomra nem is maga a veszteség volt, hanem a bűntudat.
Sokszor nem azért szenvedünk egy múltbeli esemény miatt, mert valóban hibáztunk, hanem mert utólag már másképp látjuk a helyzetet. Több információval, több tapasztalattal és sokkal tisztább fejjel könnyű azt gondolni, hogy akkor miért nem tettünk mást.
De az akkori önmagunk csak abból tudott dönteni, amit akkor tudott.
Dzsivon útja pontosan erről szól. Arról, hogy képes-e elfogadni a múltat, és képes-e megérteni, hogy a szeretet nem mindig tökéletes. Néha hibákkal együtt létezik. Néha kimondatlan mondatokban. Néha olyan pillanatokban is, amelyeket akkor nem értékeltünk eléggé.
A könyv nagyon szépen mutatja meg, hogy sokszor nem másoktól kell bocsánatot kérnünk, hanem saját magunknak kell megbocsátanunk.
A szeretet, amit gyakran csak később értünk meg
A történet egyik legfontosabb üzenete az, hogy hajlamosak vagyunk természetesnek venni azt, ami valójában a legértékesebb az életünkben.
Sokszor csak akkor döbbenünk rá valaminek a jelentőségére, amikor már elveszítettük.
Ez a könyv viszont nem egyszerűen azt mondja, hogy "becsüljük meg, amink van", mert ez a mondat önmagában már szinte közhelynek számít. Ehelyett egy sokkal mélyebb élményt ad: megmutatja, mit jelent az, amikor már nincs lehetőségünk visszamenni.
Amikor már csak az emlékeink maradnak.
És talán éppen ezért fájdalmas olvasmány. Mert mindenki talál benne valamit, ami saját életére emlékezteti.
Egy lassú, mély és elgondolkodtató történet
Ez nem egy könnyed olvasmány. Nem az a könyv, amelyet azért veszünk kézbe, hogy néhány órára elmeneküljünk a valóság elől. Inkább olyan történet, amely közelebb hoz bizonyos érzésekhez, amelyeket talán mi magunk is próbálunk elkerülni.
A hangulata melankolikus, néhol kifejezetten fájdalmas, mégis van benne valami megnyugtató. Mert azt üzeni, hogy a veszteség ellenére is lehet tovább élni.
Nem úgy, mintha semmi sem történt volna.
Hanem úgy, hogy magunkkal visszük azt, aki már nincs mellettünk.
A könyv nem kínál egyszerű válaszokat, és talán éppen ettől működik olyan jól. Nem mondja meg, hogyan kell gyászolni, hogyan kell elengedni vagy hogyan kell továbblépni. Inkább kérdéseket hagy bennünk.
És néha ezek a kérdések sokkal többet érnek, mint bármilyen kész válasz.
Összegzés – egy történet a múltról, ami valójában a jelenről szól
Ez a könyv számomra nem az időutazás története volt. Nem a különleges könyvesboltról szólt, és nem is arról, hogy milyen lenne megváltoztatni a múltat.
Hanem arról, hogyan tanulunk meg együtt élni azzal, amit már nem tudunk megváltoztatni.
A gyász, az emlékek és a megbánás mind olyan részei az életnek, amelyek előbb-utóbb mindenkit elérnek. Ez a történet pedig arra emlékeztet, hogy talán nem az a legfontosabb kérdés, mit csinálnánk másképp, ha visszamehetnénk az időben.
Hanem az, hogy mit kezdünk azzal az idővel, ami még előttünk áll.
Egy nehéz, mély és szemfelnyitó olvasmány, amely után az ember egy kicsit másképp néz a saját emlékeire és a saját szeretteire.
Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak!
Értékelésem: 4 / 5
