Kiadó: Álomgyár
Sorozat: Öt érzék II.
Oldalszám: 416
Fülszöveg:
Színes karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből
Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…
De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.
A sorozat első része, A parfümkészítő magával ragadott egy különleges, illatokkal megfűszerezett világba, így rendkívül kíváncsi voltam, hogy A festőművész, hova kalauzol el.
A könyv egy lenyűgöző utazásra invitálja az olvasót a reneszánsz Firenzébe. A főszereplő, Bianca Gorini története megérintő és inspiráló, útmutatást ad arra nézve, hogyan kövessük szenvedélyünket és merjünk önmagunk lenni, függetlenül a társadalmi elvárásoktól.
Színekben, szerelemben, pompában és titkokban gazdag világba repít bennünket a regény.
Budai Lotti érzékenyen és mélyen ábrázolja a karaktereket, valamint az általuk átélt nehézségeket. Valósághűen és megkapóan festi meg a reneszánsz Firenze atmoszféráját, sőt mesterien vegyíti a valós történelmi eseményeket a fiktív szálakkal, életre keltve az idők egyik legnemesebb korszakát.
A könyvben feltűnnek valós történelmi alakok, mint pl. Michelangelo akik új színt visznek a történetbe, és még inkább elmélyítik az olvasmányélményt. A női karakterek erejének és kitartásának ábrázolása tovább erősíti a regény vonzerejét, hiszen mindig izgalmas látni, hogyan küzdenek meg a nehézségekkel és kerülnek ki azokból erősebben, főleg ebben a korszakban, amikor a nők önállósága megvetendő, sőt elképzelhetetlen dolog volt, pusztán, annyi volt a dolguk, hogy férjhez menjenek, utódokat szüljenek, valamint szépen varrjanak. Ebből a gondolkodásmódból Bianca teljesen kirí, hiszen mindig a saját fejét követi, hisz az álmaiban, sőt attól sem riad vissza, hogy mindenáron meg is valósítsa azokat. Nem hisz abban, hogy egy férfinak alá kellene rendelnie magát és el kellene fogadni, amerre irányítja a sorsát.
A festőművész egy erőteljes és érzelmekkel teli kötet, amely meghatározó korszakot és kiemelkedő karaktereket mutat be. Budai Lotti írásai mélyen megérintenek és elvarázsolnak.
Habár engem személy szerint kicsit kevésbé kötöttek le a történelmi események, a lázadások, és érdekes volt magamról felfedeznem, hogy maga a festészet sem mozgatott meg annyira, mint az első részben a parfümök különleges világa. Ebből a szempontból az írónő Öt érzék sorozata izgalmasabb utazás lesz, mint gondoltam, ráadásul le a kalappal a belefektetett munkába, érezhetően rengeteg kutatás állhat a háttérben.
Ráadásul, még, ha valaki nem is olvasta az első részt, bátran kezdhet A festőművésszel is, ugyanis nem függnek össze.
A festőművész egy rendkívül izgalmas és fordulatos világba kalauzol el minket, ahol egy lány bátorságából meríthetünk erőt, aki mer önmaga lenni.
Köszönöm a lehetőséget az Álomgyár Kiadónak!
Értékelésem: 4 / 5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése