7/27/2020

Kristen Ciccarelli: Az utolsó namsara

Eredeti megjelenés: 2017
Eredeti cím: The Last Namsara

Megjelenés éve: 2018
Kiadó: Maxim
Sorozat: Iskari-trilógia I.
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 448

Fülszöveg:
"„Mindenek ​kezdetén volt Namsara, az égből és lélekből formált ifjú, aki nevetést és szeretetet hozott magával, bárhová ment. Ám ahol fény van, ott sötétségnek is kell lennie – így megjelent Iskari, a vérből és holdfényből formált leány, a pusztító, a halálhozó."
Asha, az uralkodó leánya a nagy Firgaard birodalom legrettegettebb sárkányölője. Az emberek tisztelik, de tartanak is tőle. Ő az iskari – ám ez magányos szerep, melytől Asha inkább érzi magát fegyvernek, mint fiatal nőnek. Egyik bestiát a másik után vadássza le, hogy elhozza a fejüket a királynak, de nincs az a zsákmány, ami megmenthetné őt a végzetétől: az apja odaígérte a kezét kegyetlen parancsnokának. A lány semmi mást nem akar, csak leszámolni tragikus múltjával és elkerülni a sivár jövőt. Amikor esélyt kap a szabadságra, cserébe Firgaard legerősebb sárkányának életéért, kapva kap a lehetőségen. Egy titokzatos fiú segítségével Ashának le kell ráznia magáról az iskari szerepének láncait, és ki kell tárnia szívét a szerelem, a fény és az igazság előtt, melyet egészen eddig eltitkoltak előle."


Az egész a borítóval kezdődött, amióta megláttam, befészkelte magát a gondolataimba. Annyira gyönyörű, így sejtettem, hogy előbb vagy utóbb a polcomon fog csücsülni.

Eleinte kicsit tartottam tőle, egyrészt a túl jó értékelések miatt másrészt pedig a sárkányok miatt. Olyan semleges a viszonyom velük, valahogy sosem kerültek közelebb hozzám. Ez a félelmem viszont egyből el is párolgott, mivel ezt a sárkánybandát, főleg a dilinyósabb részét nagyon lehet szeretni.

Különleges világban játszódik, sivataggal, erdővel, kastéllyal, tóparton tehát, a helyszíneket nem lehet elunni. Kicsit keleties beütésű a hangulat, ami nagyon tetszett.


Hirtelen nem is tudom mi fogott meg a legjobban a történetben. Talán a világ, a történetek és a sárkányok. 
Különleges történetekre van felfűzve a könyv és ami még ennél is jobb, hogy azok az oldalak a könyvben valami csodaszépek. Rendkívül tetszett, hogy ezt a kis pluszt belecsempészték, igazán hangulatos lett tőle. Egyébként pedig ebben a világban a történetek gonosz dolognak vannak beállítva, amelyek elszívják az ember életerejét és a halálukhoz vezetnek, így szigorúan tiltottak. Már ez a csavar is megfogott, noha még nem is sejtettem mennyi csavar fogja követni egymást.

Végtelenül izgalmas könyv, sosem tudtam rájönni, hogy mi fog következni, többször leesett az állam.
A szereplők nagyon szerethetőek és körömrágós részek teszik őket próbára. Mindig olyan helyzetekbe keveredtek, amiből nem lehetett volna kikecmeregni de valahogy csak megoldották.

Torwin karaktere pedig egy kellemes szálat csempészett a történetbe. Valahogy nyugalmat és biztonságot árasztott, nagyon szerettem a róla szóló részeket. Róla jut eszembe, hogy a kasztok is érdekesek voltak, árnyalták a világot.
A sárkányok pedig hozzám nőttek. Az egyik sárkány rettentően emlékeztetett az Így neveld a sárkányod meséből Fogatlanra. Imádom, így itt is egyből belopta magát a szívembe, csak őt  tudtam elképzelni :D

Összességében kedvencet avattam. Különleges történet, különleges világgal, szerethető sárkányokkal, sok ármánnyal és még több csavarral, lélegzet-visszafojtós részekkel, tehát fantasy rajongóknak kötelező!

Értékelésem: 5 / 5 Kedvenc!


Kedvenc idézetek:

– Egy bolond bármiben biztos lehet, de attól még nincs igaza.

Lehet, hogy Gretának igaza volt. Talán tényleg mindenkiben rejtőzik egy dal… vagy egy történet. Ami egyedi és csak az övé.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése