Sarah Winman: Csendélet

Eredeti cím: Still Life

Eredeti megjelenés: 2021

Megjelenés: 2021

Kiadó: XXI. Század

Megvásárolható: XXI. Század

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

Oldalszám: 480

Fülszöveg:

"1944, hullanak a bombák Toszkánában, és egy borospince romjai között találkozik két idegen. Különleges estét töltenek együtt.

Ulysses Temper fiatal brit katona, Evelyn Skinner hatvanas művészettörténész. Talán kém is?

Evelyn azért utazott Olaszországba, hogy festményeket mentsen meg a pusztulástól, és felidézze, milyen volt, amikor találkozott E. M. Forsterrel, és belehabarodott egy olasz szobalányba Firenzében, egy kilátással rendelkező szobában.

Ahogy Evelyn az igazságról és a szépségről beszél, Ulysses fejében szárba szökken egy gondolat, amely évtizedekre megváltoztatja életpályáját, sőt a szeretteiét is."

A Csendélet valóban olyan, mint egy festmény. Mindenkiben másképp fog lecsapódni, mindenki mást lát majd benne. Sok regénynél írtam már, hogy úgy érzem kinőttem belőle, a Csendélethez éppen ellenkezőleg, azt hiszem nem vagyok még elég idős.

A történetben sok karaktert megismerünk, Ulysesst a katonát, Evelynt a művészettörténészt, Colt a kocsma tulajdonost, Peget a bárénekesnőt vagy Claudeot a Coelhoi magaslatokra törő papagájt. Mindegyikük életének egy pontján becsatlakozunk majd onnantól követjük. Ezután összeérnek a szálak, olyanná válnak, mint egy nagy család és végigkövetjük, hogy kinek mi kerül életének vásznára.

A párbeszédek előtti gondolatjelek hiányát nem igazán tudtam hova tenni, bár éreztem, hogy a hangulat igényelte így. Ahogy informálódtam a könyvről, megtudtam, hogy az eredeti változat is, az angolban megszokott idézőjelek nélkül kezelte a párbeszédeket, így mindenképp a könyv egyediségéhez illett, bár én még nem találkoztam hasonlóval, így elsőre kellett idő, mire megszoktam.

Az nem vitás, hogy a könyvnek megvan a sajátos hangulata, még ilyen hangulatú művet nem olvastam. 

A karakterek és az emberi sorsok is igen erősek voltak. Számomra a legszimpatikusabb Ulysess volt, a többiekkel nem nagyon találtam a közös hangot. Na jó, Claude-ot a papagájt még nagyon csíptem a tollas mivoltához nem illő bölcsességeivel.

Rendkívül jól érződött a különbség London és Olaszország között. Főleg az emberek és a helyi közösségek hangulata nagyon tetszett.
Mindent összevetve számomra mégis túl lassú lendületű regény volt. Viszont, ahogy már az elején is említettem, ez a könyv tényleg olyan, mint a művészeti alkotások. Van, aki fülig szerelmes lesz belé, illetve lesznek olyanok is, akiknek csak szűrtebben fog átmenni.

Viszont ha valaki olyan regényre vágyik, amivel csak sodródik és egy időre mások bőrébe bújhat akkor azt hiszem ez a megfelelő. Végigkísérhetünk különböző élethelyzeteket, karaktereket, életutakat, egy idő után már én is úgy éreztem, hogy valóban ismerem őket.

A kiadás pedig már csak a lapszélek miatt is lenyűgöző. Ennyire szép könyvet még nem láttam, el sem tudom képzelni, hogy készülhet, a polcom legszebb darabja lett. Karácsony előtt rögtön eszembe is jutott, hogy tipikus ajándék könyv, különleges és gyönyörű.

Köszönöm a lehetőséget a XXI. Század Kiadónak!

Értékelésem: 3 / 5