12/02/2024

Kristina Lüding: Greta Garbo - A magányos istennő

Megjelenés: 2024

Kiadó: Central Könyvek

Fordította: Fekete Lilla Sára

Oldalszám: 312

Fülszöveg:

A tizenöt éves Greta Gustafsson apja halálát követően egy stockholmi kalapüzletben vállal munkát, miközben arról álmodik, hogy a színpadon találja meg a hivatását. Miután az áruház tulajdonosa megkéri, hogy szerepeljen egy reklámfilmben, a félénk és kissé suta lány elhatározza, hogy beiratkozik a Királyi Színművészeti Akadémiára. A fáradságos felkészülést sikeres felvételi követi, és Greta hamarosan meg is kapja első főszerepét egy neves svéd rendezőtől, akit elvarázsol a fiatal lány különleges kisugárzása és mély hangja. Alig telik el néhány év, és az immár Greta Garbo néven ismert, egész Európában népszerű filmszínész egy hajón találja magát Hollywood felé.

Amerikai karrierje szinte azonnal a csúcsok csúcsára repíti a még mindig csak húszéves tehetséget, aki néma- és hangosfilmszerepeiben egyaránt remekel. A svéd szfinx becenéven emlegetett sztár nemcsak kiváló alakításaival, hanem visszahúzódó személyiségével is folyamatosan izgalomban tartja hatalmas nézőközönségét. A különc szépség minden idők egyik legnagyobb filmcsillagává válik mindössze két évtizedes pályafutása alatt. De vajon a boldogságra is sikerül rátalálnia?

Lauren Roberts: Powerless - Hatalom nélkül

Megjelenés: 2024

Kiadó: Lampion Könyvek

Fordította: Sepsi László

Oldalszám: 528

Fülszöveg
Vadász és préda.

A sors egymásnak rendelte őket.

Ilyában évtizedek óta csak az Eliteket tűrik meg. Amióta a király kihirdette, hogy minden Átlagost száműzni kell a birodalomból, bűnnek számít, ha valakinek nincs természetfeletti képessége.

Paedyn Átlagos, gyerekkora óta az életét kockáztatja azzal, hogy a város nyomornegyedében bujkál, és Látnoknak adja ki magát. Egy nap tudtán kívül megmenti Kait, Ilya egyik hercegét, majd arra kényszerítik, hogy részt vegyen egy könyörtelen viadalon, aminek az egyedüli célja, hogy az Elitek fitogtathassák az erejüket. A lányra nemcsak a nála jóval tapasztaltabb ellenfelei jelentenek veszélyt, hanem a herceg iránt egyre erősödő érzései is…

11/09/2024

Karády Anna: A kegyúr

Megjelenés: 2024

Kiadó: Gamma Csoport

Oldalszám: 438

Fülszöveg:

Fékezhetetlen ​becsvágy. Égető szenvedély.

Ez a történet egy névtelen ágyékból származó férfiról szól, aki egy isten háta mögötti faluban látta meg a napvilágot a 15. században. Ám a parasztfiú nem éri be azzal, amivel születése megkínálja, és nevét halhatatlanná teszi.

Tanúi lehetünk a török félhold árnyékában születő titokzatos szerelemnek, megelevenedik a Hunyadi-ház vezette birodalom, vele együtt a politika, pénz, intrika, és ármány labirintusa, melyben üstökösként ragyog fel a tettvágytól hajtott, ambiciózus, féktelen ifjú, aki helyet tör magának a királyi udvarban.

Ő maga a megtestesült akarat és törekvés…

Szíve lángol a becsvágytól és a szenvedélytől. Ám az ország leggazdagabb főuraként sem képes nyugodni – világraszóló álmokat kerget.

Az első szerelem lehet az utolsó?

Vajon a cél szentesítheti az eszközt?

10/14/2024

Soltész Ian: Szuperszemélyiség

Megjelenés: 2024

Kiadó: Good Life Books

Oldalszám: 268

Fülszöveg:

Eljött ​az idő, hogy gátlástalanul jól érezd magad, teljesnek, egyedül is, szabadon és függetlenül.

Nem kell a személyiséged fogságában élned tovább, mától hatalmad nyílik a teljes személyiségszerkezeted megváltoztatására, önbizalmad és önbecsülésed magas szintű aktiválására, önkorlátozó hiedelmeid felülírására.

Gondolj csak bele: nem tudsz mondani egyetlen olyan tulajdonságot sem, amit tudatos munkával ne tudnál leépíteni, vagy épp aktiválni, felépíteni magadban.

Ints búcsút az önbizalomhiányos viselkedésednek, az alacsony önbecsülésednek, a másoknak való megfelelni vágyásodnak, a kisebbségi komplexusaidnak, a féltékenységednek, a szégyenlősségednek, a sértődékenységednek és érzelmi függőségeidnek!

A Szuperszemélyiség benned is ott van! A kötet segít neked olyan emberi képességek elérésében, mint a feketeöves érzelemirányítás, a sértődésmentesség állapota és az elmefelettiség ereje.

A könyvből megtudhatod:

– Mivel tudod fejleszteni a személyiségedet

– Hogyan programozhatod magad, amilyenné csak szeretnéd

– Hogy valójában már most is szuperszemélyiség vagy, aki képes felszabadítani önmagát

– Miként éred el azt, hogy ne legyél többé érzelmileg kiszolgáltatva másoknak

– A múltból hozott emlékeid és az önkorlátozó belső programok felülírásának módszerét

– Érd el a teljes kiegyensúlyozottság állapotát a párkapcsolatodban vagy akár egyedül is

Eddig az elméd irányított téged, mostantól te irányítod az elmédet! Eddig az érzelmeid befolyásoltak, mostantól te befolyásolod az érzelmeidet! Eddig a személyiséged határozott meg téged, mostantól te határozod meg a személyiséged!

9/29/2024

Finy Petra: Ultramarin - Előolvasás

Megjelenés: 2024. szeptember

Kiadó: 21. Század

Oldalszám: 304

Fülszöveg:

A tizennyolc éveseké a világ, még akkor is, ha azt mások éppen kiforgatják a sarkaiból.

Prágába bevonultak a tankok, Magyarországon életbe lépett az új gazdasági mechanizmus. Virágzik a zenei klubélet, a szexuális szabadság egyre erősebb. A Coca-Cola már kapható, minden fiatal farmerben akar járni, és Beatlest hallgat. A rövid szoknya, hosszú haj és a nyugati zenék fémjelzik a fiatalok lázadását.

Él Budapesten három, érettségi előtt álló fiú és két lány. Szétfeszítik őket a hormonok, de összetartja a csapatot a barátság. Közülük valaki a rendszer kegyeltje, valakinek rejtőzködnie kell, de még a rendszer kegyeltjének is van egy súlyos titka. Az események pedig megállíthatatlanul sodorják az öt fiatalt a drámai végkifejlet felé. Finy Petra legújabb regénye megrendítő módon mesél szerelemről és barátságról 1968-ban.

9/11/2024

Lázár Gergely: Bármikor bármi

Megjelenés: 2024

Kiadó: Jaffa

Oldalszám: 320

Fülszöveg:

Infarktus? ​- merül fel Brúnóban mindannyiszor, amikor pánikrohama van. A valóság eltorzul, a szív dobogása feszíti a fület, a mellkas egyre szűkebb. A légzés felszínessé válik, a kar és a láb elzsibbad, meg kell támaszkodni, a hideg fal égeti a bőrt.

Három év pszichoterápia és a gyógyszerek sem segítenek: Brúnó képtelen úgy elindulni, hogy ne húzzon ki minden kábelt, ne zárja el többször a csapot, ne ellenőrizze az erkélyajtó illeszkedését, az ablakokat, a zárat… Lehet így élni? Hogy mindeközben tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez mind kényszercselekvés? Átkozott OCD! Az én beteges kényszereim nem tudnak tragédiát előidézni – ismételgeti magának, hátha egyszer el is hiszi.

De… mi van, ha mégis? Mi történik, ha egy igazi átoknak köszönhetően minden valóban bekövetkezik, amitől retteg? Lehet, hogy éppen ez lesz a kiút a félelmek útvesztőjéből? Okkultizmus és mágia, bűn és önfeláldozás, pszichiátria és börtön – Brúnónak sok mindennel kell szembesülnie ahhoz, hogy lassan elfogadja: nem az ő kényszercselekvésein múlik, mi fog történni. De hogy ebből a felismerésből az őrület vagy a gyógyulás felé visz-e az út, az már csak rajta múlik.

8/28/2024

Daisy Wood: Párizs elfeledett könyvesboltja

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Fordította: Lévai Márta

Oldalszám: 382

Fülszöveg:

Egy háború tépázta város.

Egy veszélyes titok.

Egy sokkoló árulás.

Párizs, 1940: A szerelem városát markában tartja a háború. Jacques felesége bujkálni kényszerül, a férfinak pedig tétlenül kell néznie, amint a nácik mindent elvesznek, ami drága számára. Csupán egy dolog maradt még meg, imádott könyvesboltja, a La Page Cachée.

De aztán kopognak, egy fiatal nő áll az ajtóban, gyerekkel. Menedéket kérnek – Jacques tudja, muszáj lesz mindent kockára tennie, hogy megmentse az életüket.

Napjainkban: Juliette és a férje végre eljutottak Franciaországba, álmaik romantikus nyaralására. De ahogy telnek a napok, Juliette ráébred, eltávolodtak egymástól. A nő új kalandra vágyik. Ezért amikor véletlenül betoppan a kis, elhagyatott üzletbe, amelyen kint van az „eladó” tábla, úgy érzi, sorsszerű döntés előtt áll.

És az elfeledett könyvesbolt több mindent tartogat, mint ami első pillantásra látszik…

8/13/2024

Jeneva Rose: Hiba volt idejönnöd

Megjelenés: 2024

Kiadó: Magnólia

Oldalszám: 368

Fordította: Vraukó Tamás

Fülszöveg:

Grace ​Evans kibérel egy farmházat Wyoming közepén, hogy kiszakadjon túlhajszolt New York-i életéből. A kiruccanása ráadásul nem is kezdődhetne jobban, mivel az idilli ház tulajdonosa egy rendkívül jóképű férfi Calvin Wells személyében. Eleinte ugyan nehezen találják meg a közös hangot, mert két nagyban eltérő világból származnak, de a vidéki lét mindennapjai és szállásadója kedvessége elbűvöli Grace-t. Ám idővel észrevesz pár baljós jelet. Például, hogy nincs kiépítve a mobilhálózat. Nemrég eltűnt egy nő a környéken. És mintha a farm körül is lennének furcsaságok.

A nyugtalanító körülményeket eleinte áthidalja a kettejük közötti vonzalom és egymáshoz való lassú, de biztos közeledésük, ám ahogy érkezik a nő távozásának ideje, a dolgok súlyosan elromlanak. A könnyed flörtölésekből hamarosan hazugságok sűrű hálója szövődik: Calvin rajongása aggasztó megszállottságba csap át, ugyanakkor gyanítani kezdi, hogy Grace nem őszinte vele, kezdve azzal, hogy miért bérelte ki a házát. Eddig is tudtuk, hogy a futó kalandokban könnyen sérülhet valamelyik fél, de Grace-re és Calvinre valami sokkal szörnyűbb vár ebben a nyugtalanító, feszültséggel teli thrillerben.

Ogava Jóko: A házvezetőnő és a professzor

Megjelenés: 2024

Kiadó: Kossuth

Oldalszám: 256

Fordította: Erdős Veronika

Fülszöveg:

A ​briliáns matematikaprofesszornak nem mindennapi problémája van: egy traumás fejsérülés óta mindössze 80 percnyi rövid távú memóriával él.

A professzor életébe belép az éles eszű, fiatal házvezetőnő, akinek az ő gondját kell viselnie.

Minden reggel, amikor a professzor és a házvezetőnő újból megismerkednek egymással, különös és gyönyörű kapcsolat bontakozik ki közöttük. Bár a férfi az emlékeket nem tudja sokáig megtartani, az elméjében még mindig élnek a múlt egyenletei. És a számok, a maguk artikulált rendjében, egy menedéket nyújtó és költői világot tárnak fel mind a házvezetőnő, mind az asszony tízéves kisfia előtt. A professzor képes összefüggéseket felfedezni a legegyszerűbb mennyiségek – mint például a nő cipőmérete – és a világegyetem között, egyre közelebb és mélyebbre vonva életüket egymáshoz, még akkor is, amikor az emlékezete elillan.

Ogawa Yoko A házvezetőnő és a professzor című regénye varázslatos történet arról, hogy a szeretetnek nem vethet véget az idő, és nem a rövid vagy hosszú távú memória gazdagítja az embert, hanem a lelkünkben tartott emlékek, amelyeknek az átadásához bőven elég annyi idő, amennyi adatott nekünk.

8/12/2024

Sophie Lark: Brutal Prince

Megjelenés: 2024

Kiadó: Kossuth

Sorozat: Alvilági románc I.

Fordította: Ladányi Klára

Oldalszám: 352

Fülszöveg:

Az ő kapcsolatuk a pokolban köttetett…

A Griffin és a Gallos család generációk óta csatározik a chicagói alvilág irányításáért. Rivalizálásuk mindig is egy valóságos puskaporos hordó volt, ám a helyzet akkor válik robbanásközelivé, amikor Aida, a legkisebb és legzabolátlanabb Gallo testvér belóg egy, a Griffin-kúriában rendezett partira, és akarata ellenére óriási kárt okoz. Hogy elejét vegye a totális háborúnak, a lány apja gyorsan feleségül adja őt Callum Griffinhez, az ír maffiavezér legidősebb fiához és örököséhez.

A rideg, ambiciózus és kegyetlen Callum eltökélt szándéka megszelídíteni konok menyecskéjét. Ám Aidát sem kell félteni, mindent megpróbál annak érdekében, hogy Callumnak ártson. Azonban ez egyre nehezebbenk bizonyul, mert Callum túl jóképű…

Aida a szívét egy páncélszekrénybe zárta. Callum bizonyítani akar.

Az irányításért folytatott küzdelembe vajon melyikük bukik bele elsőként?

7/30/2024

Lisa See: A lótusz leánya

Megjelenés: 2024

Kiadó: Libri

Műfaj: történelmi, családregény

Fordította: Megyeri Léna

Oldalszám: 456

Fülszöveg:

Éppen ​amikor a kislány lenyeli a tablettákat, kivágódik az ajtó, és Kuo úrnő lép be. A karja keresztbe fonva a teste előtt, a két keze elrejtve a ruhaujjában – a nyugalom és méltóság megtestesülése, de a tekintete a nyulat bekerítő rókáé. Utána megérkezik Mákvirág is, és a teljes behódolás gesztusával a földre borul.

– Mi ez a szag? – firtatja Kuo úrnő.

– Főzetet készítek magamnak – válaszolom, miközben felemelkedem a szalmaágyról, és tiszteletteljesen fejet hajtok.

– Ebben a házban Vong doktor kezeli a nőket. Nagyon okos ember, az első a családjában, akiből orvos lett. Még ha nem is ő lenne a Jang család gyógyítója, akkor sem engedném meg a menyemnek, különösen, ha olyan fiatal és tapasztalatlan, mint te, hogy saját magának készítsen orvosságot.

– Nagyanyámtól megtanultam…

– Hallgass! Ebben a házban meny vagy, és nem orvos, megértetted?”

Tan Jün-hszien a 15. századi Kínában élt. Gazdag úrnő volt. Annyi lett volna a feladata, hogy élvezze a kiváltságait, selyempapucsokat hímezzen, hangszereken játsszon, verseket szavaljon, fiút szüljön. Ő mégis gyógyítani akart. Nőket, akikhez férfi orvos akkoriban hozzá sem érhetett, és a pulzusukat is csak egy csuklójuk köré csavart rongyon keresztül tapinthatta ki.

Konfuciusz szerint „a művelt nő, értéktelen nő”, Tan Jün-hszient mégis úgy nevelték a nagyszülei, hogy a tudása hasznára váljon. Nagyanyja egyike volt a kevés női orvosnak Kínában, és megtanította a kislányt is az orvoslás alapjaira. Amikor azonban tizenöt évesen a kor szokása szerint elrendezett módon férjhez megy, nagyhatalmú anyósa megtiltja neki, hogy folytassa gyógyító tevékenységeit és a rangjához és neméhez illő életvitelre kényszeríti a családi palota, az Illatos Örömök Kertje falai között. Tan Jün-hszien azonban nem elégszik meg ennyivel, és egy olyan világban, ahol a gyengébbik nemnek jóformán semmi szabadsága sincs, az őt körülvevő támogató nők segítségével lassan eléri a céljait.

7/26/2024

Alix E. Harrow: A Starling-ház

Megjelenés: 2024

Kiadó: Agave

Műfaj: fantasy, gótikus, young adult

Fordította: Ballai Mária

Oldalszám: 400

Fülszöveg:

"Néha ​egy olyan házról álmodom, amit még soha nem láttam…

Opalról sok mindent el lehet mondani – árván maradt, kibukott a középiskolából, főállásban űzi a cinizmust, részmunkaidőben pénztáros –, de az számára a legfontosabb, hogy jobb életet teremtsen az öccsének, Jaspernek. Egy olyat, ami mindkettejüket kijuttatja Edenből. Ez a Kentucky államban található kisváros két dologról híres: a balszerencséjéről és E. Starlingról, Az Alvidék tizenkilencedik századi írójáról, akinek több mint száz éve nyoma veszett.

A remeteként élt író semmi mást nem hagyott maga után, csak baljós pletykákat és az otthonát. Mindenki úgy gondolja, legjobb tudomást sem venni a hátborzongató házról és annak emberkerülő örököséről, Arthurról. Vagy majdnem mindenki.

Félnem kellene, de álmomban nem tétovázom.

Opal gyerekkora óta Az Alvidék megszállottja. Amikor esélye nyílik belépni a Starling-házba – és pénzt szerezni az öccse jövőjének megalapozásához –, nem tud ellenállni a kísértésnek.

Ám gonosz erők egyre mélyebbre ásnak a Starling-ház eltemetett titkaiban, és Arthur rémálmai túlságosan valóságossá válnak. Miközben Eden a saját szellemei között fulladozik, Opal rádöbben arra, hogy végre talán lesz oka a városban maradni.

Álmomban otthon vagyok.

És most harcolnia kell."

7/10/2024

Pauline Harmange: Széttört helyeken

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Műfaj: kortárs

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Oldalszám: 288

Fülszöveg:

Miért sodródik Anais, ez a fiatal nő? Tényleg kiveszett belőle minden ambíció? Vagy csak szomorú?

Elveszíti az állását, és tiszta lappal akar indulni, ezért Limoges-ba költözik. Már sokat hallott arról, milyen jellegtelen ez a város.

Lakást bérel egy idős olasz nőtől, aki vaksága dacára nagyon is tele van életkedvvel.

Anais ráébred, a tökéletlenségeink tesznek bennünket egyedivé – nem az a lényeg, hogy az ember begyógyítsa a sebeit, hanem hogy megtanuljon együtt élni velük.

7/08/2024

Ann Patchett: Tom Lake

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Műfaj: kortárs, családregény

Fordította: Csonka Ágnes

Oldalszám: 336

Fülszöveg:

2020 tavaszán Lara három lánya visszatér a Michigan északi részén található családi gyümölcsösbe. Cseresznyét szednek, és közben kérlelik anyjukat, beszéljen Peter Duke-ról, a híres színészről, akivel annak idején együtt lépett színpadra a Tom Lake nevű társulat tagjaként, és kettejük között érzékeny szálak szövődtek. Miközben Lara felidézi a múltat, lányai végiggondolják saját életüket és anyjukhoz fűződő viszonyukat – ennek során átalakul az egész világról alkotott képük. Amiben biztosak voltak, azt most teljesen másképp látják.

7/02/2024

Judy I. Lin: Sötét, édes, bájital

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Sorozat: Teák könyve II.

Fordította: Weisz Böbe

Oldalszám: 350

Műfaj: fantasy, epikus fantasy

Fülszöveg:

Egy ​királyság hanyatlása – feltámad az ősi gonosz.

Dáxi királyságba betette a lábát a gonosz – a száműzött herceg visszatért, hogy magához ragadja a hatalmat. Tömeges mérgezések híre terjed, a nép retteg, mindenki bizalmatlan.

Ning fiatal kora dacára máris nagy tudású teafőző mester, aki elkíséri Zhen hercegnőt a száműzetésbe. Velük tart Ruyi, a hercegnő hű testőre, és Ning testvére, Shu, aki nemrég épült fel betegségéből. A négy fiatal nő együtt útra kel, és a királyság szerte szövetségeseket keres, akikkel együtt eltávolíthatnák a betolakodókat, és visszavívhatnák a Zhent jogosan megillető trónt.

Ninget továbbra is rémálmok kísértik, amelyekben az aranykígyó háború és vérontás látomásait bocsátja rá. Ősi gonosz ébredezik, sokkal pusztítóbb, mint az emberek jelenkori, kicsinyes viszályai, talán az ország összes mágiája sem lesz elég ahhoz, hogy megakadályozza a pusztítást, és gondoskodhasson a világ fennmaradásáról.

6/26/2024

Borsa Brown: A matador

Megjelenés: 2024

Kiadó: Álomgyár

Sorozat: Spanyol tűz I.

Műfaj: romantikus

Oldalszám: 336

Fülszöveg:

José ​Suárez nem átlagos gyerek. Egészen pontos elképzelései vannak a jövőjéről, ám a körülményei korlátként magasodnak előtte. Nincs, aki hinne abban, hogy képes valóra váltani az álmait, mindaddig, míg el nem követ egy végzetes hibát. Szerelmes lesz abba, akitől távol kéne tartania magát.

Rosa Casillas nem átlagos gyerek. Egészen pontos elképzelései vannak a jövőjéről, és a körülményei adottak is ahhoz, hogy minden álmát valóra váltsa. Családja mindaddig támogatja, míg el nem követ egy végzetes hibát. Szerelmes lesz abba, akitől távol kéne tartania magát, miközben apja ellen fordul.

Egy matador és egy szenvedélyes állatvédő táncos mindent elsöprő szerelme, mely utat keres magának két ember életében.

Vágyódás, mely képes felülírni a saját magunk alkotta szabályrendszerünket.

Spanyolország

Bikaviadal

Szerelem

Csalódás

Bosszúvágy

Jövő

Érezhetsz egyszerre szerelmet és szánalmat valaki iránt? Gyűlölheted és tisztelheted őt egyszerre?

A szerelem ilyen. Az ember eleinte megpróbálja tagadni.

6/06/2024

Daniel Kraus: Bálnahullás

Megjelenés: 2024

Kiadó: Agave

Műfaj: hard sci-fi, thriller

Fordította: Szaszkó Gabriella

Oldalszám: 352

Fülszöveg:

"Jay Gardiner a lehetetlenre vállalkozik – meg akarja találni apja holttestének maradványait az Atlanti-óceánban Monastery Beach partjainál. Tudja, hogy kevés esély van a sikerre, de Jay azt gondolja, ez az egyetlen járható útja annak, hogy felszabaduljon a bűntudat súlya alól, melyet az apja halála óta cipel magával, aki nemrég öngyilkosságot követett el.

A merülés jól kezdődik, de egy óriáskalmár hirtelen megjelenése Jay-t komoly veszélybe sodorja, melyet aztán a végtelenségig fokoz egy táplálékért érkező ámbráscet feltűnése. Jay hamarosan a kalmár csápjai között találja magát, mely egyenesen magával rántja a bálna szájába, majd pedig a bálna első gyomrába a négy közül. Jay gyorsan ráébred, hogy csupán egyetlen órája maradt, mielőtt az oxigéntartálya kimerülne – egy óra, hogy legyőzze saját belső démonait, és kiszabaduljon a bálna gyomrából."

6/03/2024

Jesmyn Ward: Most leszállunk innen

Megjelenés: 2024

Kiadó: 21. Század

Kiadói sorozat: KULT Könyvek

Oldalszám: 320

Műfaj: mágikus realizmus, történelmi fikció

Fordította: Gy. Horváth László

Fülszöveg:

Annist egy fehér rabszolgatartó nemzette, aki eladja délre. A hosszú menetelés során a lány édesanyjához kapcsolódó emlékeiben talál vigaszra, illetve a nagymamájáról szóló történetekben, aki harcos volt Afrikában. Annis számára e két nőalakon keresztül nyílik meg a kézzelfogható valóságon túli szellemvilág, amelyben ott van a föld és a víz, mítosz és történelem; ott vannak azok a szellemek, amelyek adnak és nevelnek, és azok, amelyek manipulálnak és elvesznek.

Az alászállás története végeredményben egy újjászületés története, amely során Annis visszavívja a jogot, hogy ő kormányozza saját életét.

5/20/2024

Chloe Gong: Az ilyen vad öröm ~ Előolvasás

Megjelenés: 2024. május 21.

Kiadó: 21. Század / Next21

Sorozat: Az ilyen vad öröm I. / Titkos Sanghaj I.

Műfaj: történelmi fantasy, thriller

Fordította: Horváth M. Zsanett

Fülszöveg:

A ​csillogó Sanghajban felébred egy szörny…

A Rómeó és Júlia története az 1920-as évek sanghaji forgatagába helyezve

Bandaháború festi vörösre az utcákat, az egész városon eluralkodik a káosz. A bonyodalom középpontjában a tizennyolc évesen is stílusos és elragadó Juliette Cai áll, aki most visszatért, hogy megörökölje a Skarlát Banda – egy magasan a törvény fölött álló szervezett bűnözői kör – vezetői székét. A Skarlátnak egyetlen méltó ellenfele van, a Fehér Virágok – a két banda emberöltők óta viaskodik egymással. A Fehér Virágok minden lépése mögött Roma Montagov áll, a bandavezéri poszt várományosa, Juliette első szerelme – aki elárulta őt.

De mindkét banda tagjai egyre labilisabbá válnak, a végén már konkrétan saját torkuknak ugranak. A városban szóbeszéd terjed: ragály pusztít, vagy őrület? Vagy egy szörny leselkedik a sötétben? Tömegesen hullanak a bandatagok, úgyhogy Juliette-nek és Romának le kell tenniük a fegyvert, és félre kell tenniük személyes ellentétüket. Össze kell fogniuk, hogy megállítsák a vérengzést, mert ha nem, akkor már nem marad város sem, amelyet a felülkerekedő banda uralma alá tudna hajtani.

4/30/2024

Szabó-Bartha Anett: Sémakémia

Megjelenés: 2024

Kiadó: Nyitott Akadémia / Kulcslyuk

Oldalszám: 438

Műfaj: önfejlesztő, pszichológiai

Fülszöveg:

Miért ​mindig a hasonló férfiak/nők vonzanak (pedig már sokszor megjártam ezzel a típussal)?

Miért nem tudom biztonságban érezni magam egy párkapcsolatban?

Miért szorongok mindig, hogy nem szeretnek eléggé, megcsalnak, elhagynak?

A fenti kérdések némelyike talán már bennünk is megfogalmazódott a saját párkapcsolati működésünkre vonatkozóan. Érzéseink és cselekedeteink néha ugyanolyan rejtélyt jelenthetnek számunkra, mint egy másik ember belső világa és reakciói. Hiszen sokszor akkor is ugyanazokat a mintázatokat ismételjük a párkapcsolatainkban, amikor azok fájdalmasak, és már sejtjük, hogy valószínűleg ismét kudarchoz vezetnek. Logikus volna, hogy változtassunk, valami belső kényszer mégis mindig ugyanarra az útra terel minket. Mi lehet ennek az oka? A kérdést másképp érdemes feltenni: a működésmódunknak és a visszatérő problémáinknak ugyanis nem okuk van, hanem történetük. Ha segíteni akarunk magunkon, először is ezt a történetet kell megértenünk.

Gyerekként kiszolgáltatottak vagyunk, és még jóval kevesebbet tudunk a világról, mint a felnőttek, de valahogy értelmeznünk kell a minket érő élményeket, és megbirkóznunk azokkal. Kicsiként tesszük ezt úgy, ahogy képesek vagyunk rá. A baj az, hogy a későbbiekben is automatikusan azokhoz a stratégiákhoz nyúlunk, amelyek hajdan sikeresnek bizonyultak. Ám ami adott körülmények között, gyerekként még segített nekünk, az más körülmények között, felnőttként már nem biztos, hogy hasznos lesz. Sőt, a múltunk így képes rátelepedni a jelen életünkre, és irányít minket anélkül, hogy észrevennénk. Amíg mindezt nem fedjük fel, és nem nyúlunk tudatosan más megoldásokhoz, addig működésünket egy olyan automatizmus vezérli, amely folyton ugyanazokat a csalódást és fájdalmat okozó élményeket ismételteti meg velünk.

E könyvben párválasztásunk és párkapcsolati működésünk rejtett mozgatórugóival ismerkedhetünk meg, melyek segítenek megérteni, mit miért érzünk, gondolunk és teszünk. A klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta szerző elsősorban sémaelméleti megközelítésben, valamint a rendszerszemlélet és számos egyéb irányzat felé kitekintve segít ránézni arra, hogy múltbeli élményeink miként érhetők tetten vonzalmainkban, párkapcsolati játszmáinkban és konfliktusainkban, döntéseinkben és megoldásainkban. Hogy az összefüggésrendszer még világosabb legyen, a könyvben három férfi és három nő párkapcsolati történetén keresztül tanulmányozhatjuk a sémakémia működését.

4/24/2024

Jagiszava Szatosi: A Moriszaki Könyvesbolt

Megjelenés: 2023

Kiadó: Athenaeum

Kiadói sorozat: Athenaeum Global

Fordította: Nagy Anita

Oldalszám: 192

Fülszöveg:

A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az „antikvárium-csodaországba”, ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók.

Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki…

4/18/2024

Budai Lotti: A festőművész

Megjelenés: 2024

Kiadó: Álomgyár

Sorozat: Öt érzék II.

Oldalszám: 416

Fülszöveg:

Színes ​karakterek, ragyogó tájak és izgalmas kalandok: egy festőnő története a reneszánsz Firenzéből

Bianca Gorini egyszerre mondhatja magát kivételesen szerencsés és szerencsétlen fiatal lánynak. Szerencsés, mivel Guliano de Medici törvénytelen lányaként és Lorenzo, a Magnifico unokahúgaként olyan tudáshoz juthat hozzá, amihez a kor ifjú hölgyei közül kevesen. Sőt, nagybátyja nagylelkűségének hála – aki korán felfedezi a lányban a tehetséges festőt –, a korszak legnagyobb mestereitől tanulhat. Természetesen titokban…

De Bianca szerencsétlen is, mert a Pazzi-összeesküvés során nemcsak apját veszíti el, de a felfordulást kihasználva anyjával is végez annak régi szerelme, aki sosem heverte ki a visszautasítást, amiben része volt. Felserdülve pedig kénytelen végignézni, amint imádott városának lakóit – akik nem sokkal korábban még az öröm, a szépség és a művészetek iránti rajongásnak éltek – megbabonázza a különc szerzetes, Girolamo Savonarola, aki hadat üzen nemcsak a Medicieknek, de a művészeteknek és a művészeknek is. És így magának Gorini kisasszonynak is, akinek menekülnie kell a nemrég virágzó nagyvárosból.

B. J. Alexandra: Kelet madara, nyugat virága

Megjelenés: 2024

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 576

Fülszöveg:

A ​Zavargások Ideje.

Így emlékeznek az emberek azokra az időkre, amikor ismeretlen eredetű természeti katasztrófák és a semmiből előtűnő mutáns állatok – a máslények – pusztítottak a világban. Azonban amikor minden veszni látszott, megjelentek a különleges képességekkel rendelkező Áldottak, és visszaállították a rendet a káoszban. Legalábbis egy időre…

A világ békéjéért most Áldottakból és hétköznapi emberekből álló katonai szervezetek, a Kirendeltségek felelnek. Feladatuk a máslények féken tartása és az újabb természeti katasztrófák megelőzése.

Theodore Bloom az amerikai Déli Kirendeltséghez kíván csatlakozni. A külvilág számára ő csupán egyike a számtalan nagyravágyó fiatalnak, akik pénz, hírnév és dicsőség reményében akarnak katonának szegődni. A fiúnak azonban ezeken túlmutató ambíciói vannak.

Theo katona, kém és sakkbábu egy személyben. De vajon ki irányíthatja őt, és kivel áll szemben? Helyt tud állni a veszélyes bevetéseken, miközben titokzatos munkaadójának nyomoz, és mindennek tetejében a Déli Kirendeltséget vezető Lounsbury és Japán legnagyobb vallási felekezetét irányító Kaminari család eljegyzési drámájába is belekeveredik?

B. J. Alexandra fantasyregénye egy olyan világba kalauzol el minket, ahol a rejtély és a hatalom az úr. Az izgalmas és fordulatokkal teli történet mindenkit magával ragad.

4/07/2024

Eszes Rita: Tükör a felhőkön túlra

eszes rita tükör a felhőkön túlra
Megjelenés: 2023

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Zafír pöttyös

Oldalszám: 344

Fülszöveg:

"Akármilyen ​bőrbe bújsz, kellesz nekem!

Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császár túszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun. Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult, ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjához szeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.

Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta, hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él, de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket, és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.

Egy küldetés, egy találkozás, egy alku – és elindul a kaland, amely mindkettejük életét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek, szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között – azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik."

3/23/2024

Mara Andeck: Sisi - A császárné csillagai

Megjelenés: 2024

Kiadó: Kossuth

Fordította: Ledó Anna

Oldalszám: 414

Fülszöveg:

Bécs, 1863. Erzsébet királyné egy színházi bemutatón felfigyel a főszerepet játszó színésznő művészi igényű frizurájára. Magához hívatja a fodrászát, és hamarosan állást is ajánl neki az udvarnál. Így kerül az ifjú Fanny Angerer, egy bábaasszony házasságon kívül született leánya a fényűző Hofburgba. E pillanattól fogva minden reggel három órát szentel a császárné hajának, aki hamarosan a legféltettebb titkaiba is beavatja. Amikor azonban Fanny fülig szerelmes lesz, és ki akar lépni az udvar kötelékéből, Sisit az a veszély fenyegeti, hogy nemcsak a fodrászát, de a legfőbb bizalmasát is elveszíti.

Szabó Krisztina: Ezüsterdő

Megjelenés
: 2023

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Vörös pöttyös

Oldalszám: 368

Fülszöveg:

Egymásba ​szerethet a farkas és a vadász?

A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő.

Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona

és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer.

Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az ősének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel?

Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész.

Merülj el ebben a szerelemmel, titkokkal és mágiával teli modern mesében!

3/13/2024

Margaret Rogerson: Könyvek varázslata - Sorcery of Thorns

Margaret rogerson könyvek varázslata

Eredeti megjelenés: 2019

Megjelenés: 2024

Kiadó: Kossuth

Sorozat: Könyvek varázslata I.

Fordította: Farkas Veronika

Oldalszám: 508

Fülszöveg:

"A ​mágia az emberek és a démonok közötti alku eredménye.

Az árva Elisabeth egy könyvtárban nevelkedett, gótikus boltívek, mágikus grimoárok, varázskönyvek között, amelyek suttognak, énekelnek, hörögnek vagy sikoltoznak a polcokon. A legerőszakosabb példányokat vasláncok rögzítik, a drámai jeleneteket kedvelő kötetek olykor groteszk tinta- és bőrszörnyekké változnak, a manipulatívak pedig kísértések suttogó szavaival hálózzák be a gyenge embereket.

Ebben a veszélyes és baljós világban Elisabeth felügyelő szeretne lenni, mert leghőbb vágya, hogy a könyvtárat és a föld alatti páncélszekrényben őrzött nagy hatalmú könyveket védelmezhesse. A terveit felborítja egy gonosz erő színre lépése, amely arra készül, hogy felszabadítsa minden idők legveszélyesebb grimoárját, az emberiség pusztulását kockáztatva. A különleges lány barátok és támogatók nélkül marad. Gyanakodva tekint a segítségére siető varázslóra és szolgájára, hiszen a mágia eredendően gonosz, és azok, akik gyakorolják, gonosz tettek végrehajtására is képesek. Hamarosan megkérdőjelezi mindazt, amit tanítottak neki varázslókról, könyvtárakról, a mágia félelmetes és egyben lenyűgöző univerzumáról."

2/25/2024

Hadházi Anita: Könnyűszív ~ Előolvasás

Megjelenés
: 2024. március 25.

Kiadó: NewLine

Oldalszám: 330

Fülszöveg:

Képes-e ​szeretni a szív oly sok csalódás után?

Caroline Ansley és Charles Doyle valaha szerették egymást, de egy brightoni utazáson a kapcsolatuk véget ért. Azóta is ugyanabban a faluban laknak, így elkerülhetetlen, hogy találkozzanak, de ma már csak kimért, hűvös viszonyt ápolnak.

Édesanyja halála után a férfi európai körútra indul, míg távollétében a közeli birtokra új intéző érkezik. Joshua Smith elnyeri Caroline szívét, és már az esküvőt tervezik, amikor Charles újra felbukkan. A házasság híre felkavarja a férfit, de nemcsak Charles zavarodik össze, Caroline-ban is feltörnek a régi emlékek, amikről azt hitte, már jó mélyen elzárta őket a szívében.

Az élet megismétli önmagát, amikor a társaság ismét Brightonba megy, és bár egyiküknek sincs kedve a közös utazáshoz, a fájdalmas, tengerparti emlékek felelevenítéséhez, a sors úgy hozza, hogy együtt kell elindulniuk.

Vajon túl tudnak lépni a múlt sérelmein? Őrzik még a szerelmet, amit egymás iránt éreztek? Létezhet második esély azután, ahogy Charles elbánt Caroline-nal, vagy a tengerparton végleg elválnak útjaik?

2/16/2024

Kasivai Hiszasi: A Kamogava Kifőzde

Kamogava Kifőzde
Megjelenés
: 2024

Kiadó: General Press

Fordította: Mayer Ingrid

Oldalszám: 224

Fülszöveg:

Melyik az az étel, amiért bármit megtennél, csak hogy még egyszer megkóstolhasd?

Egy csendes kiotói mellékutcában van egy különleges étterem. A Koisi és édesapja, Nagare által vezetett kifőzde csodálatosan extravagáns ételekkel kényezteti a vendégeit. Ám nem ez a fő ok, amiért érdemes hozzájuk betérni…

Az apa-lánya páros ugyanis másféle szolgáltatást is nyújt. Zseniális nyomozói képességeik birtokában képesek újraalkotni egy-egy ételt a vendégeik múltjából: olyan fogásokat, amelyek a kulcsot jelenthetik az elfeledett emlékek felidézéséhez vagy a jövőbeli boldogság megtalálásához. Legyen az marharagu vagy makrélás szusi – az idő homályába vesző receptek étterme kapcsolatot teremt a múlttal, és utat mutat egy szebb élethez.

2/10/2024

Karády Anna: Zserbó 2.

Karády Anna Zserbó 2Megjelenés: 2023

Kiadó: Gamma

Sorozat: Zserbó II.

Oldalszám: 390

Fülszöveg:

Szerelem ​a háború tengerén…
1910-es évek, Adria – Európa a Nagy Háború felé tart
Az abbáziai Gerbeaud cukrászdában dolgozó Szépkúti Blanka és báró Hollósy Ármin számára még sok meglepetést tartogat az élet.
A háború előszobájában született szerelemre megpróbáltatások sora vár.
A haditengerészeti mozgosítási parancs kirángatja a szerelmeseket az adriai szigetvilág édenkertjéből. A tengerésztisztet arra nevelték, hogy a kötelesség még az életnél is előbbre valóbb. A nem várt események összezúzzák az álmaikat.
Hogyan változtatja meg a háború a szerelmesek életét?
Vajon otthonra talál a Zserbó-kisasszony a tenger partján?
A századelőn játszódó történelmi romantikus regényben betekintést nyerhetünk a tengeri kikötők, világot járt tengerészek különös életébe, majd a huszadik század hajnalának legtündökölőbb éveit követően az Adria megmutatja viharosabb arcát is.
Megindító történet szerelemről, magányról, vágyról, és a reményről.
Azok vagyunk, akinek születtünk? Vagy inkább az határoz meg minket, hogy életünk során kikkel találkozunk?

1/22/2024

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt az emlékeid elhalványulnak

Megjelenés: 2023

Kiadó: Kossuth

Sorozat: Mielőtt a kávé kihűl III.

Fordította: Erdős Veronika

Oldalszám: 304

Fülszöveg:

A Mielőtt a kávé kihűl című nemzetközi bestsellersorozat harmadik kötete négy újabb vendég sorsát villantja fel egy olyan kávézóban, ahol vissza lehet menni a múltba.

A Japán legészakibb szigetén magasodó Hakodate-hegy oldalában található a Donna Donna Kávézó, ahonnan pazar kilátás nyílik Hakodate város kikötőjére. Ez azonban nem minden. A bájos tokiói Funiculi Funicula Kávézóhoz hasonlóan a Donna Donnában is az időutazás különleges élményében lehet része a látogatóknak.

A Mielőtt az emlékeid elhalványulnak magán viseli a szerző megszokott kézjegyeit: karakterei szeretnivalók, a történetek mélabúsak. Kavagucsi ezúttal is azt a kérdést teszi fel olvasóinak, hogy mit változtatnának meg, ha visszamehetnének az időben.

1/18/2024

Rebecca Yarros: Fourth Wing - Negyedik szárny

Megjelenés: 2023

Kiadó: Rainy Days

Sorozat: Negyedik szárny I.

Fordította: Bartók Imre

Oldalszám: 796

Fülszöveg:

A húszéves Violet Sorrengail egész eddigi életében azt hitte, a történelem tanulmányozása lesz a feladata az Írnok Kvadránsban az imádott könyvek között. Azonban az iskola vezénylő tábornoka – aki egyszemélyben a lány kőkemény anyja – megparancsolja, hogy Violetnek be kell lépnie a többszáz jelölt közé, akik Navarre elitjéhez, a sárkánylovasokhoz akarnak tartozni. Ha mindenkinél kisebb és törékenyebb vagy, akkor csak egy hajszál választ el a haláltól… mondjuk azért, mert a sárkányok nem választanak ki „törékeny" embereket, hanem felperzselik őket.

Ráadásul, amikor kevesebb a kapcsolódni hajlandó sárkány, mint kadét, nem meglepő, hogy a többség szívesen végezne Violettel, hogy ezzel is növelje a saját esélyeit a sikerre. A többiek pedig azért ölnék meg, mert az anyja lánya; köztük van Xaden Riorson is, a Lovasok Kvadránsának leghatalmasabb és legkönyörtelenebb szárnyvezére is.

Violetnek minden ravaszságára szüksége lesz, hogy minden újabb napfelkelte életben találja.Közben az iskola falain túl dúló háború egyre gyilkosabb, a királyság védelmét szolgáló erődítmények sorban elesnek, és egyre többen halnak meg. A helyzeten tovább ront, hogy Violet gyanakodni kezd, hogy a vezetés rettenetes titkot rejteget. Barátok, ellenségek, szeretők. A Basgiath Hadi Iskolában mindenkinek határozott tervei vannak, mert ha valaki egyszer bekerül, onnan csak két kiút van: lediplomázni vagy meghalni.

1/14/2024

B. K. Borison: Lovelight Farm - Téli csodaország

Megjelenés: 2023

Kiadó: Kossuth

Fordította: Medgyesy-Töreky Flóra

Oldalszám: 416

Fülszöveg:

Néha ​a szerelem fenyőfán terem…

Stella Bloom gyerekkori álma vált valóra, amikor megvásárolta az Inglewild határán elterülő, hatalmas birtokot, a Lovelight Farmot fenyőfákkal, tökfölddel, sütödével, korcsolyapályával és egy bűbájos Télapó-pajtával. A levegőben gyanta, fahéj és forró csoki illata varázsolja el a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Közeledik a karácsony, ám az álom rémálommá válik a farmon: félholt fenyőfák meredeznek a déli parcellán, a Télapó-pajtát egy rejtélyes állatsereglet szállta meg, a szállítmányok megmagyarázhatatlan módon felszívódtak. Úgy tűnik, a pénzügyi katasztrófa elkerülhetetlen.

Stella, hogy megmentse a birtokot az összeomlástól, benevez a népszerű Instagram-influenszer versenyére a százezer dolláros fődíj reményében. Ráadásul a farmot romantikus karácsonyi célpontnak szeretné beállítani, ezért szépített „egy picit”: a pályázati anyagba azt írta be, hogy a farm az ő és a pasija közös tulajdona, és együtt vezetik. Csakhogy… nincs is pasija.

A helyzet roppant kínos, de tálcán kínálja magát az ideális kamupasi: a legjobb barát, Luka Peters, aki csak beugrott egy forró csokira, és mire észbe kapott, lett egy farmja, egy üzlettársa és egy komoly barátnője.

De vajon valóban csupán színlelés az egész…?

1/03/2024

Kate Dramis: A Szentek Átka

Megjelenés: 2023

Kiadó: Anassa Könyvek

Sorozat: A Szentek Átka I.

Fordította: Bosnyák Edit

Oldalszám: 416

Fülszöveg:

Aya ​a királynő kéme és bizalmasa, a fegyelemnek és a kötelességnek szenteli életét, és arra használja az istenektől kapott adottságát, hogy megakadályozza a sötét varázslat visszatérését. Megesküdött rá, hogy megvédi a harcostársait, Willt is beleértve, aki a királynő végrehajtója és Aya ádáz ellensége.

Mivel a körülmények rákényszerítik őket arra, hogy együttműködjenek egymással, átmenetileg törékeny fegyverszünetet kötnek. Ám amikor bekövetkezik egy tragédia, Aya gondolkodás nélkül cselekszik, és szabadjára engedi azt az erőt, amit a világ ötszáz évvel ezelőtt látott utoljára. Aya majdnem összeroppan, és szembe kell néznie egy képtelenségnek tűnő igazsággal, ami azzal fenyegeti, hogy elveszíti az irányítást önmaga fölött. Kénytelen együttműködni Will-el, mert ki kell deríteniük, ki is Aya valójában. És talán fegyverként fogják használni egy bizonytalan kimenetelű háborúban.

Will-lel az oldalán és a különleges erő birtokában Ayának el kell döntenie: az-e a küldetése, hogy megmentse szeretett világát – vagy pedig az, hogy elpusztítsa.